Fennakadások lehetnek a légi közlekedésben a munkaerőhiány miatt
Káoszra és fennakadásokra is készülni kell a reptereken, mivel a légitársaságok komoly emberhiánnyal küzdenek.
A járvány utáni munkaerőhiány jelentős káoszt eredményez a világ repterein a húsvéti hosszú hétvége előtt - írja a VG. A repülőterek világszerte munkaerőhiánnyal küzdenek. Úgy kell kiszolgálniuk az utazni vágyó tömeget, hogy közben minimális létszámmal küzdenek a túlélésért.
A húsvéti hétvégén további fennakadásokra is számítani lehet. A járvány alatti lezárások miatt százezreket bocsátották el a légiközlekedési ágazatban, és nincs elég ember ahhoz, hogy kielégítsék a felfutóban lévő turizmusból fakadó igényekeket. A szakértők szerint hónapok is kellhetnek, hogy az új biztonsági személyzet, a légiutaskísérők és poggyászkezelők munkába álljanak a járvány után.
Johan Lundgren, az Easy Jet vezérigazgatója azt mondta, jelenleg arra várnak, hogy körülbelül 100 légiutaskísérő megkapja a munkájához szükséges engedélyeket. Nagy-Britanniában a hatóság felhívja az utazók figyelmét, hogy káoszra lehet számítani az ünnepekre tervezett utazások alatt, mert az országban 2019 óta a legnagyobb utasforgalomra készülnek az ünnep alatt.
A Sydney repülőtér vezetője arról számolt be, hogy nem tudnak új munkaerőt találni, és egyes napokon a repülőtér csupán 60 százalékos személyzeti kapacitással üzemel. Az EasyJet fapados légitársaság a hétvégén több mint 200 járatát törölte, az ausztrál Qantas Airwaysnél pedig 50 százalékos az emberhiány. A JetBlue amerikai légitársaságnál ezer dolláros bónuszt kapnak az utaskísérők, ha péntektől május végéig nem hiányoznak a munkából. A Ryanair felszólította az ír kormányt, hogy a hadsereg segítségét is vetesse be az utasfogalom lebonyolításához a húsvéti ünnepek alatt.
A budapesti reptéren is tovább nőtt az utazási kedv, márciusban az utasszám már meghaladta a 796 ezret.
VG
fotó: unsplash
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Toborzási rémálom fenyeget: csak a cégek negyede készült fel erre 1 hete
- Munkaerőhiányra válasz? Több százezer bevándorló kaphat munkavállalási engedélyt 2 hete
- Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet 3 hete
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 3 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 1 hónapja
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 1 hónapja
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 1 hónapja
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 2 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 2 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 3 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 3 hónapja


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?