kapubanner for mobile

Figyelmeztetést adott ki a munkáltatóknak a Nemzetgazdasági Minisztérium

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az NGM helyettes államtitkára szerint az iroda megfelelő szellőztetésére még most is fel kell hívnia a munkáltatók figyelmét.

Melegben végzett munka esetén a munkaadónak megfelelő hőmérsékletű és mennyiségű védőitalt kell biztosítania a munkavállaló számára - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért, munkavédelemért és foglalkoztatás-felügyeletért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Zöld-Nagy Viktória annak kapcsán, hogy a tárca tájékoztatót tett közzé a honlapján a melegben betartandó munkavédelmi szabályokról, kiemelte, védőitalnak a csapvíz is megfelel, nem kötelező ásványvizet adni, ugyanakkor fontos, hogy a folyadéknak ne legyen magas a cukortartalma.

Megjegyezte, a munkavállalóknak azt tanácsolják, hogy melegben végzett munka során kerüljék a cukros, illetve a magas koffeintartalmú italok fogyasztását. Zöld-Nagy Viktória elmondta, ilyen jellegű munka esetén módosulnak a pihenőidő szabályai, adni kell óránként 5-10 percet, amit a munkavállaló pihenéssel tölthet el hűvösebb helyen. Szólt arról is, hogy a munkavédelmi szabályok kialakításakor a munkaadóknak kötelező kockázatértékelést végezniük. Ez érinti a melegben végzett munkavégzést is, így a munkavédelmi szabályzatban előre lehet gondoskodni az ilyen esetekben alkalmazandó intézkedésekről. A munkavédelmi hatóság szakemberei az elmúlt években hangsúlyosan ellenőrizték a melegben végzett munkára vonatkozó szabályok betartását. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkaadók egyre jobban odafigyelnek a munkavállalókra, ezért ezt az idén nyáron már nem külön, hanem az összes munkavédelmi előírás ellenőrzésének részeként vizsgálják - tette hozzá a helyettes államtitkár.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Zöld-Nagy Viktória elmondta, ilyen munka esetén nemcsak a levegő hőmérsékletét kell figyelembe venni, hanem a munkavégzésnél használt gépek, egyéb berendezések hőjének sugárzását, a levegő páratartalmát, a légáramlás biztosítását is. Az ellenőrzések tapasztalata szerint a munkaadók a védőitalt általában biztosítják, ugyanakkor az iroda megfelelő szellőztetésére még most is fel kell hívni a figyelmet - mondta az NGM helyettes államtitkára.

 

MTI

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek