kapubanner for mobile

Fizetéscsökkentéseket jelentett be az Intel

A vezérigazgató fizetése is csökken, az órabéres alkalmazottak bérét nem érinti a lépés.

Jelentős fizetéscsökkentést jelentett be az Intel - írja a Portfolio a Reuters nyomán. Az amerikai chipgyártó elsősorban a vezetői fizetéseket csökkenti. Az ügyhöz közel állók úgy tudják, hogy Pat Gelsinger vezérigazgató fizetése 25 százalékkal csökkenhet, a középvezetők bérét pedig 5 százalékkal csökkenthetik. Az alelnöki címmel rendelkező vezetők fizetése 10, a felsővezetők bére pedig 15 százalékkal lehet kevesebb. A lépés nem érinti az órabéres alkalmazottak fizetését. 

A vállalat negyedik negyedéves gyorsjelentéséből kiderül, hogy csökkent a piaci részesedése a versenytársakkal szemben. 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek