kapubanner for mobile

Folyamatosan nő a kereskedelmi dolgozók száma az EU-ban

A kereskedelem az egyetlen ágazat, amelyben folyamatosan bővül az alkalmazottak száma Európában. Hazánkban azonban a kis- és középvállalatok helyzete nem javult az Uniós csatlakozás óta, és a dolgozók fizetése sem kielégítő – írja a Világgazdaság.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke, Demján Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy az életszínvonal növekedése részben a kereskedelmi és szolgáltatói szektor növekedésétől függ. Emellett rámutatott arra a fejlődére, amely tizenöt év alatt végbement Magyarországon: "sikerült eljutnunk a hiánykereskedelemtől a kínálati piacig" - mondta el.

A kereskedelem fontosságát mutatja az, hogy ma az Európai Unióban 5,5 millió - jórészt kis és közepes méretű - kereskedelmi vállalkozás 27 millió embernek ad munkát, és ez az egyetlen ágazat, amely nem leépít, hanem bővít - tudósít a Világgazdaság.

A kereskedelem jelenlegi makrogazdasági jelentőségét jellemzi, hogy visszafogja az inflációt, a fogyasztási cikkek piacán pedig kifejezetten deflációs tendenciát gerjesztett - mondta Feiner Péter, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) múlt héten megválasztott elnöke.

Feiner továbbá elmondta, hogy fontos lenne a munkaerő költségeinek csökkentése is. Ezzel valószínűleg a minimálbérek emelésére gondolt a szakember, hiszen a kereskedelmi alkalmazottak nagy része minimálbéren, vagy nem sokkal afölött van bejelentve.

A mintegy 340 ezer embernek munkát adó ágazat tevékenységét a mai napig az 1978-as belkereskedelmi törvény szabályozza, pedig a magyar kereskedelem gyökeresen átalakult az elmúlt tizenöt évben. A változás folyamatait egyik oldalról a nagy alapterületű bevásárlóközpontok, szakáruházak megjelenése, másik oldalról a hazai kisvállalkozások összefogása jellemezte.

A VOSZ és az OKSZ álláspontja szerint a kereskedelmi helyzet nem lett könnyebb az uniós csatlakozás által, mivel a hazai kisvállalkozások lehetőségei romlottak. A kereskedők megítélése szerint a kis- és középvállalkozások felzárkóztatásának kormányzati támogatása a termelők és a kereskedők körében egyaránt sürgető feladat.

A kereskedők üdvözlik, hogy a kormány száz lépés programjának egyes intézkedései a feketegazdaság visszaszorítására irányulnak. A program foglalkoztatást érintő elemei az ellenőrzések szigorításával, illetve a foglalkoztatás feltételeinek rugalmasabbá tételével (például alkalmi munka, pályakezdők Start programja) kísérlik meg a feketemunka visszaszorítását. A kereskedők fontosnak tartják az adók csökkentését is.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek