Folytatódik a HR Mesterkurzus
2006. január 25-én látogatható meg a HR Mesterkurzus rendezvénysorozat idei első előadása.
A Pepper Rendszerház által kezdeményezett mesterkurzuson, amely tavaly vált nyílttá, ezáltal minden érdeklődő számára látogathatóvá, gyakorlati és elméleti szakemberek tartanak előadásokat HR-eseknek. A Budapesti Gazdasági Főiskola, a PEPPER Rt. és a Lotz Károly Kulturális Alapítvány együttműködésében szervezett rendezvények klubestekkel zárulnak.
A január 25-i, 14 órakor kezdődő előadás témája a HR kontrolling. Az előadók között lesz Dara Péter, a Lotz Károly Alapítvány kuratóriumi elnöke és a BGF rektori hivatalvezetője, Garai Éva Anna a HR Portál ügyvezető igazgatója, Szűts Ildikó a Magyar Posta Rt. HR vezérigazgató-helyettese, Nemeskéri Gyula az ergoFIT Kft. ügyvezető partnere, Kertész Ferenc a Mercer Kft. Tanácsadója valamint Balogh Imre a Pepper Rt. Vezérigazgatója.
A cég a kurzusnak helyet adó Budapesti Gazdasági Főiskolát alapítvány létrehozásával segíti. A főiskola Lotz-termének freskóit, többek közt Lotz Károly és Than Mór festményeit a HR szakembereknek szóló tanfolyam részvételi díjaiból próbálják meg restaurálni.
A tavalyi évben a jótékonysági rendezvény nagyon pozitív visszhangra talált, az előadók között pedig többek közt szerepelt az ExxonMobil HR igazgatója, a Vodafone Rt. vezérigazgatója és a Raiffeisen Bank Rt. HR igazgatója.
Az érdeklődők a www.bgf.hu/hr-mesterkurzus oldalon részletes információt kaphatnak az eseménysorozatról.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?