kapubanner for mobile

Folytatódik a mentési munka, hogy felhozzák a Hableány roncsait

Elindult a Clark Ádám hajódaru Komáromból szerda reggel Budapestre, az egy héttel ezelőtti hajóbaleset helyszínére, a vízi jármű várhatóan délután 3-4 óra körül érkezik meg az Újpesti vasúti hídhoz - hangzott el az M1 aktuális csatornán. Közben újabb áldozatot azonosítottak, de sokakat még keresnek.

A hajódarun tartózkodó tudósító azt valószínűsítette, hogy az elsüllyedt Hableány kirándulóhajó kiemelése nem szerdán történik majd, mert az Újpesti vasúti hídtól körülményesebb lesz a hajódaru haladása. A magas vízállás miatt a legnehezebben a Margit híd alatt jut majd át - tette hozzá.

Ismertette, a búvárok "emelőpontokat" alakítanak ki a hajón, és ha minden optimális lesz, a hajódaru akár 20-30 perc alatt kiemelheti a roncsot a vízből. Kockázatot jelent azonban, hogy nem lehet tudni, mennyire sérült meg a hajó a balesetben, így akár ketté is törhet a 70 éves hajó.

A Blikk arról ír, hogy a Hableányon szolgálatot végző matróz édesanyját egyik hajót üzemeltető cég vezetői sem keresték fel, nem nyilvánítottak részvétet számára. "Az elmúlt hat napban egyik hajózási cégtől sem kerestek meg, egy részvétnyilvánítást sem kaptam, pedig Jani a hajózásnak élt, a szenvedélye volt. Gyermekkora óta a víz szerelmese volt" - nyilatkozta a 83 éves édesanya a lapnak.

Nem vizsgálták meg kellően a Viking Sigyn hajótestét dr. Magyar György szerint, aki a Pethő család jogi képviselője. A hajót le kellett volna foglalni, a Viking azonban egy új kapitánnyal alig több mint egy nap után útra kelt - mondta a család ügyvédje a Blikknek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerda hajnalban közölte újabb áldozatot azonosítottak. A kedd délután "az adonyi kompkikötőnél a Dunából kiemelt holttest azonosítása megtörtént. Az eddig eltűntként keresett férfi a hajóbaleset dél-koreai áldozata" - áll a közleményben. A hatóságok továbbra is keresik az eltűnteket a folyó teljes déli szakaszán - tett hozzá a rendőrség. Szerda délelőtt újabb áldozatot emeltek ki a Dunából a Hableány hajóroncsnál - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) az MTI-vel. Azt írták, a holttestre a műszaki mentésért felelős nemzetközi csapat egyik magyar búvára talált rá a hajó egyik nyílászárójánál, miközben a hajóroncs műszaki állapotát mérte fel, és lehetséges rögzítőpontokat keresett a későbbi kiemeléshez. A magyar és külföldi szakemberek a hajóroncs mielőbbi kiemelése érdekében tovább folytatják a műszaki mentést előkészítő munkálatokat - tették hozzá.

A hajozas.hu oldal információja szerint a Viking kapitánya áprilisban Hollandiában okozott balesetet. A Viking szállodahajó egy svájci cégé, amelynek 142 hajója van világszerte, és amelynek egy másik hajója a Viking Idun kevesebb mint két hónapja ütközött neki egy olajszállító tankernek. A fedélzeten akkor 171 utas volt, a balesetről a TheSun is beszámolt.

Múlt hét szerda este, nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely másodpercek alatt elsüllyedt. Hét embert kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták, 21 ember eltűnt. Azóta több újabb utas holttestét találták meg, 16 embert még keresnek.


Fotó: MTI/Soós Lajos
MTI/Blikk/M1


Több, mint 100 munkaügyi iratminta és szabályzat a HR Portaltól. Előfizetőinknek küldjük a munkajogász által rendszeresen frissített módosításokat is.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek