Forgalomlassításba kezdhetnek a BKV-nál
Ha a fővárosi közlekedési vállalat nem áll elő érdemi béremelési ajánlattal, akkor az Egységes Közlekedési Szakszervezet forgalomlassító akcióval kezdhet nyomásgyakorlásba, írja az Index.
A szakszervezet hónapok óta nem kapott választ 15+5 százalékos idei béremelési követelésére, amit megelégelt. Három év alatt 30%-os béremelést szándékoznak elérni, mert a BKV bérei már nem versenyképesek, a munkaerő pedig egyre inkább elhagyja a céget.
Amennyiben a cég és a tulajdonos nem nyitott a párbeszédre, akkor elkezdődhetnek a forgalomlassító akciók, amelyek előkészítését már meg is kezdték.
Index
Amennyiben a cég és a tulajdonos nem nyitott a párbeszédre, akkor elkezdődhetnek a forgalomlassító akciók, amelyek előkészítését már meg is kezdték.
Index
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?