Francia légi sztrájk: egyelőre nem volt fennakadás

Nyugalom honolt hétfő délelőtt a párizsi Roissy-Charles de Gaulle repülőtéren, és az első járatok időben elindultak a terminálokról a légi közlekedésben dolgozók négynapos sztrájkjának első napján. Az előrejelzések szerint azonban a későbbi óráktól elképzelhetők járattörlések is.

A francia repülőterekre érkezőket "országos társadalmi megmozdulás a légi szektorban, fennakadások a közlekedésben" felirat fogadja a kijelezőkön. Ugyanakkor a reggeli járatok mindenhol időben elindultak. Egyelőre nehéz megbecsülni, hogy mekkora méretű lesz a munkabeszüntetés, miután ez az első alaklom, hogy a francia légi közlekedésben dolgozók valamennyi kategóriája - pilóták, légi kísérők és a földi személyzet - támogatja a munkabeszüntetést.

A párizsi repülőtéri igazgatóság azt közölte, hogy a hétfőre tervezett 1190 járatból 126-ot kellett törölni. Az Air France tengerentúli járatainak 85, európai célpontokra közlekedő repülőgépeinek pedig 80 százalékát tervezi hétfőn elindítani. A terminálokon egyelőre nyugalom uralkodik, a reggeli órákban 120 ezren várakoztak gépük indulására a Roissyn, de nem kizárt, hogy az indulás előtti utolsó pillanatokban törölnek majd egy-egy járatot.

A kötelező minimum szolgáltatás bevezetése ellen hétfőtől csütörtökig tartó tiltakozást a pilóták kezdeményezték. A szakszervezetek a francia nemzetgyűlés által már elfogadott törvénytervezet ellen tiltakoznak, amely a légi forgalomban sztrájkolókat arra is kötelezné, hogy részvételi szándékukat egy sztrájkban 48 órával korábban bejelentsék, s az utasokat 24 órával előre értesítsék a várható fennakadásokról. A szenátus február 15-én dönt a tervezetről.

Hasonló törvény - amely az utasokat hivatott védeni a kellemetlen meglepetésektől - több mint négy éve érvényes a francia vasúti és városi tömegközlekedésben. A légi közlekedésben dolgozók azonban a sztrájkjog csorbításaként értékelik a javaslatot.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni

A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk

A dolgozók háromnegyede úgy érzi, nem használja ki a képességeit

Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk