kapubanner for mobile

Fürdővezető-képzés indul

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Noha már majdnem négyszáz termál-, gyógy- és élményfürdő működik az országban, eddig nem volt se alapfokú, se felsőfokú fürdővezető-képzés. A hiánypótló, felsőfokú képzettséget adó kurzus a hónap végén indul Gödöllőn - értesült a Népszabadság.

A sok milliárd forintos beruházás révén megvalósult fürdőkomplexumok hatékony és biztonságos vezetéséhez összetett szaktudásra van szükség. A közgazdasági, műszaki-informatikai, értékesítési, marketingkommunikációs, valamint speciális vállalatvezetői ismereteket kínáló felsőfokú szakirányú továbbképzés anyagát a SPA Hungary Holding Zrt. és a Szent István Egyetem szakértői állították össze, a Támop pályázati projekt támogatásával.

Az újonnan alapított gödöllői továbbképzési szakra jelentkezők modulrendszerű, három féléves oktatásban vesznek részt, melynek során huszonnégy tantárgyat hallgatnak. A szakra mérnöki alapdiplomával vagy egyéb felsőfokú képzettséggel lehet felvételt nyerni. A fürdővezetői szakmérnöki, illetve fürdővezető-szakember diplomát kínáló képzés a jövő héten indul, az első kurzusra jelentkezettek 80 százaléka jelenleg is a fürdőágazatban dolgozó, többnyire vezető beosztásban tevékenykedő szakember, akik régóta vártak az új lehetőségre.

Népszabadság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek