kapubanner for mobile

Gazdag lesz a bankárok idei karácsonya

A munkavállalóknak kedvezhetnének a cégek a bónuszok és jutalékok kifizetésének előrehozásával. Ha a juttatást még az idén kifizetik, hat százalékkal alacsonyabb járulék terheli. Emellett a magas keresetű alkalmazott összevont éves jövedelme jövőre kisebb eséllyel haladja meg a 6,7 millió forintos határt, ami után négy százalékos szolidaritási adót kell fizetni – közli a Napi Gazdaság.

A januártól életbe lépő új adóváltozások alaposan megmozgatták a pénzintézeteket. Az adóteher növekedése, illetve az újként megjelenő szolidaritási adó szabályozása miatt több pénzintézet úgy döntött, hogy szakít eddigi gyakorlatával és még a tárgyévben kifizeti a jutalmakat. Így tesz az idén kiemelkedően jó évet záró Raiffeisen Bank is - mondta a lapnak Gondáné Fischer Zsófia, a pénzintézet bankkommunikációjáért felelős igazgatóhelyettese.

Más bankok is általában az új évben fizették eddig a prémiumokat. Szabó Anita, az Erste Bank Hungary Nyrt. emberi erőforrás igazgatója ezt azzal indokolta, hogy a kifizetésről a bank vezetése a lezárt év üzleti eredményeinek ismeretében döntött.

Rolek Ferenc, a Budapest Bank HR-igazgatója szerint mivel a bónusz az évi teljesítménytől függ, szükséges hozzá ismerni az eredményeket. Ez többnyire decemberben már megítélhető, bizonyos munkakörökben azonban csak januárban tudják megállapítani. A bank az idén úgy döntött, hogy már 2006-ban lesz a kifizetés, amit az igazgató szerint az is indokol, hogy jó évet tudhatnak maguk mögött.

Sokan előleget kapnak

Az Erste általánosságban nem változtat; a bank vezetése ugyanakkor vélhetően él azzal a lehetőséggel, hogy előleget fizet. Ám ezt nemcsak az adókímélés, hanem az eredmények előzetes elismerése is indokolja.

Ugyancsak újévi fizetés volt a K&H gyakorlata is, bár előfordult, hogy decemberben osztottak jutalmat. Bóna Katalin, a K&H kompenzáció és HR-tervezés vezetője szerint az idén ők is jutalomelőleget fizetnek majd.

A Raiffesen alkalmazottai eldönthetik, hogy mikor kérik a bónuszt. A magas keresetűeknek megéri most, mert az idén még nem kell szolidaritási adót fizetni. Az alacsony jövedelműeknek viszont jobb jövőre, mert elképzelhető, hogy pont a jutalom miatt lépné át az éves jövedelmük a magasabb szja-sávhatárt, amely 2007-ben 1,55 millióról 1,7 millió forintra emelkedik - áll a Napi Gazdaság cikkében.

Kapcsolódó anyagok:
Gyurcsány döntött a miniszteri jutalmakról
Rekordprémium a Morgan Stanley elnökének
Kevesebb bónuszt kapnak idén az európai bankvezetők
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek