kapubanner for mobile

Gergényi nem lesz főkapitány

Lamperth Mónika belügyminiszter pénteken hivatalosan iskolai végzettségének hiányára hivatkozva visszavonta Gyurcsány Ferencnél Gergyényi Péter jelölését az országos főkapitányi posztra

Gergényi nem lesz főkapitány 2004. augusztus 30. FigyelőNet-lapszemle Lamperth Mónika belügyminiszter pénteken hivatalosan iskolai végzettségének hiányára hivatkozva visszavonta Gyurcsány Ferencnél Gergyényi Péter jelölését az országos főkapitányi posztra – értesült a Népszabadság. A Népszabadság belügyi forrásai szerint a Gyurcsány Ferenc Medgyessy minden jogkörét gyakorló helyettesítőjeként, hogy nem veszélyeztesse a rendőrség működését, az elkövetkező napokban kinevezi az új országos rendőrfőkapitányt. A lap információi szerint ezúttal Ignácz István dandártábornok, Pest megyei főkapitány, Bencze József vezérőrnagy, a VPOP rendészeti főigazgatója és a belügyminiszter bizalmi emberének tartott Ferenczi László vezérőrnagy, az ORFK jelenlegi bűnügyi főigazgatója lehet a befutó. Mikor Salgó László országos rendőrfőkapitány lemondott a Medgyessy Lamperth három jelöltje közül választott: a belügyminiszter Gergényin kívül még Bencze Józsefet és Ferenczi Lászlót ajánlotta a kormányfő figyelmébe. Végül Medgyessy Gergényit választotta határozottsága és keménysége miatt. A kormányfő lemondása után azonban Lamperth hivatalosan az egyetemi végzettsége hiánya miatt ért támadásokra hivatkozva visszavonta a jelöltek közül Gergényit, így az ő neve már lekerült a főkapitányjelöltek listájáról.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek