Gilyán György a gazdasági tárca új államtitkára
Kóka János gazdasági miniszter bejelentette, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GMK) új közigazgatási államtitkára november 1-jétől Gilyán György, a kabinetfőnök pedig Kákosy Csaba lesz.
Gilyán György a gazdasági tárca új államtitkára 2004. október 19. FigyelőNet, MTI-Eco Kóka János gazdasági miniszter bejelentette, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GMK) új közigazgatási államtitkára november 1-jétől Gilyán György, a kabinetfőnök pedig Kákosy Csaba lesz. hirdetés Az SZDSZ-es irányítású tárcák következő két évi tevékenységét bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón a gazdasági tárca vezetője a verseny- és növekedéspárti, a hatékonyságot növelő ipar- és kereskedelempolitika folytatását vázolta. Kóka János közölte: átlátható, javuló hatékonysággal működő minisztériumot kíván létrehozni, ahol a korábbinál gyorsabban születnek meg a döntések. Példaként említette, hogy felgyorsították az uniós pénzek kifizetését, és a kedvező időjárásnak köszönhetően megkezdték a M6-os autópálya építését. Kóka János említést tett arról is, hogy az elosztó típusú pályázati rendszer helyett nyitott, transzparens rendszerre van szükség.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?