kapubanner for mobile

GKI: már túl vagyunk a legnagyobb elbocsátásokon

A legnagyobb munkaadók alig terveznek leépítést 2009-ben, a karcsúsítások java részét már a tavalyi utolsó negyedévben végrehajtották - írja a Világgazdaság a Szociális és Munkaügyi Minisztérium felkérése alapján a GKI Gazdaságkutató Zrt. által készített felmérésre hivatkozva.

A múlt év utolsó negyedévében a tervezett létszámcsökkentés 4157 fő volt - azaz a felmérésben szereplő nagyvállalatok teljes létszámának 3,3 százaléka -, amelynek felét az elbocsátások teszik ki, míg a másik felét a határozott időre szóló szerződések megújításának elmaradása, valamint a kölcsönzött munkaerő minimálisra csökkentése jelenti.

A múlt év végéig a legnagyobb arányban a szolgáltatásoknál terveztek leépítést. Az elektronikai iparban és az exportorientált ágazatokban szintén jelentők csökkenést vártak, ezek 18-20 százalékot tesznek ki egyenként a teljes létszámmérséklésből. A többi ágazatcsoportban csak kisebb csökkenések várhatók - írja a Világgazdaság, majd hozzáteszi: a leépítések 98 százalékban a magyar munkavállalókat érinti.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek