kapubanner for mobile

Gödörben az európai dolgozók hangulata

Európában a német és a svájci munkavállalók fognak felmondani jövőre a legkisebb, és a britek a legnagyobb eséllyel.

Tízvből négy brit csomagolna

Európai összehasonlításban a brit munkavállalók hagynák ott legszivesebben a munkahelyüket a közeljövőben, ők a legelégedetlenebbek és az ő kapcsolatuk a legrosszabb vezetőikkel, ez derült ki a most közreadott European Total Reward Survey elnevezésű felmérésből.

Európában a német és a svájci munkavállalók a legelégedettebbek, igen magas viszont a nagy eséllyel munkahelyet váltók aránya Svédországban és Spanyolországban. Angliában öt százalékkal több elégedetlenkedő van, mint bármelyik másik államban, gyakorlatilag tízből négy brit szeretne 2006-ban váltani.

Takarékosabb juttatási programok

Az eltéréseket a kulturális különbségek is okozzák, a kutatók emellett arra is felhívták a figyelmet, hogy minden EU-tagállamban "gödörben van" a vállalatok jelentős része. A munkavállalók joggal elégedetlenek, mivel a korábbi időkben megszokotthoz képest szerényebbek a fizetések, visszavágták a cégek a plusz juttatásokat. Van javítani valója a munkáltatóknak, mivel a HR-politika, azon belül is főleg a juttatási stratégia hatékonysága és átláthatósága sok cégnél nem kielégítő.

A fizetéssel, a tréninggel és a menedzsment működésével való elégedettséget 8500 munkavállaló körében mérték tíz európai országban. A kutatás kitért a cégek motivációs politikájának elemzésére. A jelenlegi trend az integrált juttatási csomagok irányába mutat. Sok helyen észlelték, hogy a dolgozók megnyerése terén a karrierfejlesztés lehetősége, a rugalmas munkaidő és a teljesítmény alapú bér az, ami a legoptimálisabb eredményhez vezet.


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek