kapubanner for mobile

Gondolatolvasó számítógép: észreveszi, ha lógunk

A számítógépek a matematika segítségével már képesek arra, hogy meghatározzák, mit akarsz majd nézni a tévében, milyen ruhát akarsz majd felvenni, és hogy kire fogsz majd szavazni. A következő lépés nyilvánvalóan az, hogy elkezdenek olvasni a gondolataidban - a bostoni Tufts University kutatói pedig pontosan ezen dolgoznak.

Nem valószínű, hogy a közeljövőben a számítógép képes lesz kitalálni az esti bulival kapcsolatos terveinket. Mindazonáltal a Tufts Egyetem emberek és számítógépek közötti kapcsolatokkal foglalkozó csoportja egy 450 ezer dolláros adománynak köszönhetően olyan módszert fejlesztett ki, amivel meg tudják állapítani, hogy éppen túlhajszoljuk magunkat, nem dolgozunk eleget, vagy egyáltalán nem csinálunk semmit.
Lehet hogy ez nem hangzik elsőre tudományos áttörésnek, de a tudósok abban bíznak, hogy a módszer segíthet valósidejű betekintést nyerni az agy sokkal összetettebb érzelmi állapotaiba, valamint segíthet sokkal hatékonyabbá tenni a munkavégzést is.

A gondolatolvasás jelenleg azt jelenti, hogy megmérik az alany agyában a vér oxigénszintjét a funkcionális közeli infravörös spektroszkópiának nevezett technológia segítségével. Ehhez egy futurisztikus fejpántot kell viselni, ami fénysugarakat bocsát a fejben lévő szövetek felé. A fejpánt azt méri, hogy a fény hány százalékát nem nyelték el a szövetek, amiből következtet az agy anyagcsere-folyamatának aktuális működésére. Az adatokat rendszerint az MRI-vizsgálatok eredményeivel vetik össze, de a szükséges információk ennél jóval kisebb és könnyebb felszereléssel is begyűjthetőek.

A szenzort viselő kísérleti alanyokat megkérték, hogy egy forgó kockára vetített négyzeteket számoljanak össze, valamint más feladatokat is hajtsanak végre. Ezután értékelniük kellett a végrehajtott feladatok nehézségét. A műszer által mért értékek az esetek 83 százalékában egybeestek az alanyok saját értékelésével.

Egyelőre nem lehet tudni, mekkora pontossággal különíthetőek el az alanyok különböző érzelmi állapotai – mondta a kutatásban résztvevő Sergio Fantini professzor. Mindazonáltal annak a területnek a pontos meghatározása, ahol a vér áramlása megváltozik, segíthet azonosítani az éppen fellépő érzelmeket.

Az új technológia segíthet a szellemi tevékenység mérésében is. A jelenlegi módszerek ezen a téren meglehetősen korlátozottak, pedig az eredmények egyre inkább fontossá válnak. A számítógép előtt dolgozók az egyik pillanatban még halálra unják magukat, de könnyen lehet, hogy a következőben már ki sem látszanak a munkából.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek