Görögország - tiltakozások a nyugdíjreform ellen
Több ezer dolgozó fejezte ki tiltakozását szerdán Athénban a tervezett nyugdíjreform ellen.
Több foglalkozási ág képviselői, köztük a banki alkalmazottak, tanárok is csatlakoztak az állami és a magánszektorban dolgozók megmozdulásához, szerdán dél tájban három óra hosszat szüneteltették a munkát. Ebben az időben megbénult Görögországban a forgalom, leálltak a vasutak, a buszok, és kimaradások voltak a légiforgalomban.
A Kostas Karamanlis vezette konzervatív kormány vitatott nyugdíjreformja a nyugdíjba vonulás idejének két évvel történő meghosszabbítását és a nyugdíjak mérséklését tervezi. A reformról a parlament kedden kezdte meg a vitát. A kormány el szeretné kerülni a reformok révén, hogy a nyugdíjrendszer 15 éven belül összeomoljon.
A szakszervezetek még e hétre újabb részleges megmozdulást terveznek, március 29-re pedig országos sztrájkot hirdettek.
A szakértők szerint a nyugdíjalapok hiánya 400 milliárd eurót (az ország bruttó hazai termékének kétszeresét) érheti el, ha az érvényben lévő rendszert változatlanul hagyják.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?