kapubanner for mobile

Gyanúsított lett a nemzetvédelmi egyetem rektora

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Befolyással való üzérkedés gyanúja miatt tartott házkutatást a rendőrség a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektori helységeiben. Házkutatást is tartottak, és az egyetemen másokat is meghallgattak, közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Sajtóértesülések szerint az egyetem rektora azt mondta, hogy kapcsolatai révén megbízásokhoz juttat egy külföldi céget, ezt takarhatja a befolyással való üzérkedés. Szabó János nyugállományú ezredes három éve vezeti az egyetemet, rektori mandátuma júniusban lejár, és a honvédelmi tárca már kiírta a pályázatot a pozíció betöltésére.

A Nemzeti Nyomozó Iroda közleménye szerint nemcsak a Nemzetvédelmi Egyetemen tartottak házkutatást. Azt is közölték, hogy két embert hallgattak ki gyanúsítottként, egy harmadiknál pedig még tart a házkutatás, egy embert pedig őrizetbe vettek a befolyással üzérkedés bűntette miatt indult eljárásban.

A rendőrség honlapján megjelent közlemény is hangsúlyozza: arra semmi nem utal, hogy a nemzetvédelmi egyetem és a Honvédelmi Minisztérium érintett lenne az ügyben.

A Honvédelmi Minisztérium is cáfolta azokat a sajtóhíreket, miszerint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen folytatott házkutatás összefüggésben lenne akár a BKV-nál folyó nyomozással, felújítási vagy ingatlanértékesítéssel.

MTI/Magyar Rádió/Híradó
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek