kapubanner for mobile

Gyenge a magyar munkatermelékenység - alapvető változásokra van szükség

Chikán Attila szerint a nemzetközi összehasonlításban fokozatosan romló magyar versenyképesség javításához alapvető változásokra lenne szükség, kulcskérdés az oktatás, a képzés színvonalának javítása, az innováció támogatása.

A közgazdász professzor a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alapításának huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen pénteken Szegeden kijelentette, hogy az okok gyökerei mélyre nyúlnak, és csak hosszú távú megoldások léteznek.

Az egyetemi tanár szerint nem lehet egyetlen kormányon sem számon kérni, hogy egy ciklus alatt nem ér el gyökeres változásokat, azt azonban számon kell kérni, hogy be tart-e olyan alapkövetelményeket, mint a stabilitás, a kiszámíthatóság vagy a jogbiztonság.

Magyarország a Világgazdasági fórum 148 országot érintő globális versenyképességi rangsorában a volt szocialista országok többségéhez hasonlóan veszít pozícióiból, csupán a Bajnai-kormány idején és a második Orbán-kormány első évében javított helyzetén - mondta.

Az okok között szerepelnek olyan hosszútávon ható, öröklött tényezők, mint a korrupció, a paternalista gondolkodás vagy az újraelosztás magas mértéke, szerepet játszanak a globális környezet változásai, és a gazdaságpolitikai döntések is, amelyeknél fontosabbak a rövid távú politikai célok, mint a hosszú távú gazdasági szempontok.

Az egyetemi tanár szerint problémát jelent a civil társadalom fejletlensége és az is, hogy a szektor érdekérvényesítő képessége is csekély.

A helyzet megváltoztatásához átfogó koncepcióra, hosszú távú gondolkodásra lenne szükség, az általános érvényű gazdasági és társadalmi összefüggéseket, a reálgazdaság viszonyait pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni - hangsúlyozta Chikán Attila.

A magyar munkatermelékenység nemzetközi összehasonlításban rendkívül gyenge. Ennek oka döntően nem az egyéni teljesítmény, hanem a rossz társadalmi, intézményi struktúra. Képzettségi problémák is vannak, míg a beiskolázási adatok még megfelelőek, minőségi problémák vannak, a vállalkozásokon belüli oktatás rendkívül gyenge - közölte a szakember.

A professzor ezért kulcskérdésnek tekint az oktatás, a képzés színvonalának javítását, az innováció támogatását.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek