Ha átalakulnak a kórházak, ki alkalmazza majd az orvosokat?
A kórházakat köztulajdonú közkereseti társasággá alakíttatnák át az intézménytulajdonosokkal. A Népszabadság úgy tudja, az is felvetődött, hogy az intézmények helyett az ellátást finanszírozó állami biztosító alkalmazná az orvosokat.
Folyamatos egyeztetéssorozatot kezdett el az egészségügy szereplőivel Szócska Miklós, a területért felelős leendő államtitkár, akinek a célja a rendszer "újraindítása".
A tervek szerint az intézménytulajdonosokkal a kórházakat köztulajdonú közkereseti társasággá alakíttatnák át. E szervezeti forma részben lehetővé tenné a menedzsment számára az önállóbb döntéseket, a tulajdonostól függetlenebb, üzemszerű működtetést. Más eszközökkel is oldanák a közalkalmazotti foglalkoztatással járó feszültségeket.
A Népszabadság úgy tudja: az új integrált ellátórendszer működtetésével kapcsolatban az is felvetődött, hogy az ellátást finanszírozó állami biztosító alkalmazná az intézmények helyett az orvosokat, mint ahogyan az is, hogy a szolgáltatók kapnának többletjogosítványokat.
Népszabadság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek