Harmincezer forintos ösztöndíj a hiányszakmát tanulóknak
A Tessedik Sámuel Agárszakképzési Koncepció finomhangolásáról tárgyal a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az általa fenntartott szakiskolákkal és helyi kamarákkal. A képzések jobban igazodnak majd a munkahelyi elvárásokhoz is - jelenti a Hirado.hu.
A kormány még áprilisban fogadta el a Tessedik Sámuel agrárszakképzési koncepciót, hogy segítségével megerősítsék a duális képzést, és a tanulók valódi gyakorlati tudással kerüljenek a munkaerőpiacra.
A kormány döntése értelmében tízről húszra emelkedik a hiány-szakképesítések száma - ebből három-négy kapcsolódik az agráriumhoz. Aki ezek egyikét tanulja, tíz- és harmincezer forint közötti összeget is kaphat ösztöndíjként havonta.
Az új szakképzési rendszerbe való bekapcsolódás nem korhoz kötött, és a felvételnek nem feltétele a nyelvvizsga sem.
A módosításokat már jövőre életbe léptethetik.
Hirado.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek