Három alapszakon is elérhető a duális típusú mérnökképzés
A következő tanévtől a járműmérnöki képzés mellett műszaki menedzseri és anyagmérnöki alapszakon is lehet tanulni duális típusú képzésben a Kecskeméti Főiskola műszaki karán - közölte a műszaki főiskolai kar dékánja szerdán az MTI-vel.
A dékán a német mintára bevezetett képzésről elmondta: a hallgatók a tanulmányi idő egy részét a cégeknél töltik, konkrét gyakorlati feladatokat oldanak meg, megismerik a vállalat működését, átlátják a folyamatokat. A cégek hallgatói munkaszerződést kötnek a hallgatókkal, akiknek viszont magas szintű tanulmányi elvárásoknak kell megfelelniük. A végzettek a vállalatra szabott tudással rendelkeznek majd, hiszen azok a saját igényeik szerint alakíthatják a gyakorlati képzést, így naprakész ismeretekkel rendelkező frissdiplomásokat alkalmazhatnak.
A duális típusú képzés teljes összhangban van a főiskolának azzal a törekvésével, hogy hallgatóinak gyakorlatorientált képzést és jól használható tudást adjon, ami mindenképpen vonzóbbá teszi az intézményt a felvételizők számára - fogalmazott Belina Károly.
2012 őszén a járműmérnöki alapszakon kezdték meg tanulmányaikat az első olyan hallgatók, akik az úgynevezett duális típusú képzésben vesznek részt a kecskeméti felsőoktatási intézmény gépipari és automatizálási műszaki főiskolai karán (GAMF). Ők a Mercedes-Benznél és a Knorr-Bremsénél töltik a képzési idő egy részét.
A duális típusú képzésre a jelentkezés az idén is kétlépcsős: az érdeklődő diákoknak először a főiskolával együttműködési megállapodást kötött vállalatok kiválasztási folyamatában kell részt venniük, majd a felsőoktatási felvételi eljárásban be kell adniuk jelentkezésüket a Kecskeméti Főiskolára.
A duális típusú képzésben részt vevők száma korlátozott, az első évben is csak a legjobbak juthattak be, de a képzéssel járó előnyök miatt érdemes jelentkezni - tette hozzá a dékán.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Tisza Párt választási győzelmével újra napirendre került az önálló oktatási minisztérium létrehozása, és az Erasmus-hozzáférés... Teljes cikk
A középfokú felvételi eljárásban március 25-27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek - közölte... Teljes cikk
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
- Ő lesz az új oktatási miniszter 5 napja
- Itt egy új munkakör, amiben rekord összeget kereshetsz 5 napja
- Tyúk vagy tojás? Az MI-szakadék, amiért a HR nagy árat fizethet. 7 napja
- Nyelvtanulás AI-val: négy tévhit 1 hete
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 1 hete
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 1 hete
- A mesterséges intelligencia hatása a vállalkozásokra: előnyök és buktatók 1 hete
- Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t 3 hete
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 4 hete
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 4 hete
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 1 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?