kapubanner for mobile

Három munkás sérülését okozta egy leszakadt híddaru

Három munkás megsérült, amikor bontás közben lezuhant egy budapesti üzemcsarnok több mint öt méter magasban lévő híddarujának az egyik vége; az egyik munkást intenzív osztályon ápolják - közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség kedden az MTI-vel.

A mintegy 10 méter fesztávolságú, darukerekeken mozgó híddaru bontását, leemelésének előkészítését végezték éppen az üzemcsarnokban, amikor a daru egyik vége lezuhant. A daruhídon tartózkodó három munkás a zuhanás következtében sérült meg - olvasható a még hétfőn történt balesetről a közleményben, amelyben arra is kitérnek, hogy a baleset körülményeit, okait, a daruhíd leemelésére készített tervek meglétét a munkavédelmi felügyelők vizsgálják.

Mint írják, a felügyelők azonnali intézkedésként megtiltották a munkálatok folytatását. A híddaru további bontását csak a megfelelő bontási technológia elkészülte, illetve felülvizsgálata, valamint a szükséges biztonsági intézkedések megtétele után folytathatják.

Az idei év első kilenc hónapjában teheremeléssel, daruzással összefüggésben 117 munkahelyi baleset történt, ezek közül öt végződött csonkolással, egy pedig életveszélyes sérüléssel - áll a közleményben.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk