Háromosztatú képzési rendszerre van szükség az EU-ban
A német típusú duális szakképzés modellként szolgálhat a többi uniós tagországnak, a rendszert azonban az idegen nyelvi oktatás erősítésével triálissá, háromosztatúvá kell tenni - fejtette ki Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős biztosa a Die Welt-ben megjelent interjúban.
A magyar uniós biztos elmondta: a 2008-ban elmélyült világgazdasági válság hatására a fiatalkori munkanélküliség jóval nagyobb mértékben emelkedett, mint a munkanélküliség általában. Ez a jelenség a válságot megelőző évtizedek mulasztásai miatt alakult ki, azt mutatja, hogy az állástalanná lett fiatalok közül sokan "nem a megfelelő típusú munkahelyet és munkaszerződést kapták meg, és a képzésük sem volt megfelelő". Sok fiatalnak elvették a kedvét attól, hogy tanuljon, beruházzon szellemi tőkéjének gyarapításába, mert bőven volt állás az idegenforgalomban és az építőiparban. Mindez "most megbosszulja magát" - mondta Andor László.
Hozzátette: a munkanélküli fiataloknak rövid távon azzal lehet segíteni, hogy "ismét iskolába küldjük őket", ahol megszerezhetik az elhelyezkedéshez szükséges ismereteket, hosszabb távon pedig az oktatási rendszert hozzá kell igazítani a munkaerő-piaci igényekhez. E törekvésekhez mintául szolgálhat a németországi duális szakképzési rendszer, "de nemcsak duális, hanem triális rendszerre van szükség", vagyis erősíteni kell az idegen nyelvi képzést. "Az európai munkaerőpiac egyenlőtlenségei világosan mutatják, hogy nemcsak jó gyakorlati és iskolai képzésről kell gondoskodni, hanem nyelveket is kell tanulni" - mondta Andor László.
Hangsúlyozta: az EU munkaerőpiacát szétszabdalják a nyelvi különbségek, "nyelvek tucatjai választanak el minket egymástól", ezt a problémát pedig orvosolni kell, ha az egységes uniós munkaerőpiac kialakítását "komolyan gondoljuk".
Az uniós biztos az interjúban egyebek mellett kiemelte, hogy tovább kell dolgozni a nyugdíjrendszerek közötti koordináción, a nyugdíjkorhatár várható élettartamhoz kötött emelésének kérdésével pedig valamennyi tagállamnak foglalkozni kell.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?