kapubanner for mobile

Hat közmunkaprogramot indít a kormány

A kormány 13 milliárd forintos támogatással hat közmunkaprogramot indít januárban. A programokba 25 ezer álláskereső bevonását tervezik, és minden programhoz kapcsolódik képzés is - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) államtitkára.

images

A 6 program közül az egyiket kifejezetten romáknak dolgozták ki. A válság nyomán szűkülő munkaerőpiacon felértékelődik a közfoglalkoztatás szerepe, ezért fontos a programok elindítása - emelte ki Simon Gábor.

Simon Gábor felhívta a figyelmet a közmunkaprogramok és az Út a munkához program közötti különbségekre. Hangsúlyozta, hogy a közmunkákban egyrészt regisztrált álláskeresők vehetnek részt, másrészt a résztvevők legalább felének rendelkezésre állási támogatásra (rát-ra) jogosult személynek kell lennie. A közmunkaprogram egy országos, pályázatos támogatási rendszer, programszerű foglalkoztatással és itt jutnak munkalehetőséghez a családok második vagy harmadik, rát-ra jogosult tagjai - mondta az államtitkár. Hozzáfűzte: ez azért fontos, mert az új szabályok szerint ők nem kaphatnának támogatást.

A regisztrált álláskeresők közül azok dolgozhatnak a programokban, akiket nemrég bocsátottak el, vagy akik 55 évnél idősebbek, továbbá olyan fiatalok is, akiknek még nem volt munkahelyük.

Az Út a munkához program ugyanakkor a szociálisan rászorulókon segít, és családonként csak egy álláskeresőt érinthet, a foglalkoztatást pedig főként az önkormányzat szervezi - fűzte hozzá Simon Gábor.

A programokat részletezve az államtitkár elmondta: 6 milliárd forintból önkormányzati téli-tavaszi program indul öt hónapon keresztül, amely során előnyt élveznek a hátrányos helyzetű települések, a forrás felét a leghátrányosabb besorolású kistérségek, negyedét pedig a hátrányos besorolásúak kapják.

A szintén öthónapos roma közmunka programra 3 milliárd forint áll rendelkezésre. A program - amelybe a cigány kisebbségi önkormányzatokat is bevonják - kiemelt célcsoportja a fiatal munkanélküli, a részvétel önkéntes nyilatkozaton alapul. A résztvevők például a nyugdíjbiztosító papíralapú adatainak elektronikus rögzítését, szkennelését, romatelepek rendbetételét, vagy ár- és belvízvédelmi munkát végeznek majd.

Négymilliárd forinttal támogatja a munkaügyi tárca a januártól augusztus végéig tartó szakmai programokat. Ezek keretében az erdőművelésben, a vasutak és vízvédelmi létesítmények mellett a jelentősebb üdülőhelyeken, valamint a nemzeti parkokban dolgozók számát növeli a több mint kétmilliárd forintos önrész és társfinanszírozás, amely például a társminisztériumoktól jöhet.

Az államtitkár hangsúlyozta: a programok mielőbbi indítása érdekében napokon belül megjelennek a pályázati felhívások, és január 10-ig a miniszteri támogató döntések is megszülethetnek, így január közepén már munkába állhatnak az emberek. Simon Gábor emlékeztetett: 2009-ben 10 közmunkaprogramban 16 ezer közmunkást foglalkoztattak 4-9 hónapig, 2.200-an részesültek képzésben. Az idei programok 9,3 milliárd forint támogatással valósultak meg.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek