Hatékonyabban reagálnak majd az iskolák a munkaerőpiac igényére
Fontos, hogy a cégeket könnyebben, gyorsabban be lehessen vonni a gyakorlati képzésbe, ezért is volt szükség a szakképzés átszervezésére - erről Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára beszélt az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
Július elsejétől a tárca fenntartásába került a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik) mintegy 300 szakképző intézmény, amelyeket országszerte 44 szakképzési centrumba szerveztek.
A helyettes államtitkár szerint így az iskolák hatékonyabban tudnak reagálni a munkaerőpiac igényeire, mint központi irányítás mellett. Ha van egy konkrét megkeresés, például egy tanfolyam szervezésére, akkor az iskola könnyebben, gyorsabban tud reagálni erre az igényre. A Klik-nél ez nehezebben ment - jegyezte meg.
Az iskolák működését a költségvetés biztosítja - mondta.
Odrobina László kitért arra, hogy a júniusi törvénymódosítások nyomán a cégek könnyebben igényelhetik vissza a szakképzési hozzájárulást, ha részt vesznek a tanulók képzésében.
A helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy az iskolákban oktatott anyagban most szeptembertől nem változik semmi. Egy következő lépésben, 2016 szeptemberétől indul a szakgimnáziumokkal, szakközépiskolákkal az a változás, aminek keretében több szakmát, több gyakorlatot tanulnak a diákok - tette hozzá.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek