kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Hatékonynak bizonyult a német munkaerő-piaci reformprogram

"Nem volt csodaszer, de hatékonynak bizonyult". Ezekkel a szavakkal összegezte a konzervatív Die Welt gazdasági szakértője csütörtökön a korábbi szociáldemokrata kancellár, Gerhard Schröder öt évvel ezelőtt elhatározott, megszorító jellegű reformprogramját, az Agenda 2010 elnevezésű reformprogramot.

A cikkíró szerint a program legfőbb üzenete világos és egyértelmű volt. Mégpedig az: a jövőben senki számára nem engedhető meg, hogy a közösség, a társadalom terhére boldoguljon. Aki elutasítja az elfogadható munkát, annak a jövőben szankciókkal kell számolnia - hangsúlyozta maga Schröder a megszorításokat - mindenekelőtt a szociális juttatások, ezen belül a munkanélküli segélyek lefaragását ismertető -, a Bundestagban elhangzott beszédében. A szociáldemokrata kancellár ezzel a fenyegető bejelentésével alapvető irányváltást indított el a német szociálpolitikában. Az Agenda 2010 reformprogram központi elemét jelentő munkaerő-piaci reformok ellen ma is tartanak a tiltakozások, s maga Schröder - nem sokkal később - első lépésként a pártelnöki tisztségről való lemondásra, majd arra kényszerült, hogy idő előtti választásokat írjon ki, amelyeket 2005 őszén el is vesztett.

Hatékony megszorítás

Öt évvel később joggal merül fel a kérdés: vajon az Agenda 2010 hatékony volt-e? A Die Welt szakértője szerint egyértelműen igen. Németországban - mint fogalmazott - a programnak köszönhetően jobban mennek a dolgok, 2005 óta tart a fellendülés, a gazdaság növekszik, a munkanélküliség csökken. Természetesen a reformok nem az egyedüli csodaszert jelentették mindehhez, a fellendüléshez szükség volt a nemzetközi konjunktúrára, valamint arra, hogy a német termékek iránt jelentősen megnövekedett a külföldi kereslet. Tekintélyes német gazdasági vezetőket idézve a cikkíró ugyanakkor rámutatott: az Agenda 2010-nek oroszlánrésze volt abban, hogy mindenekelőtt a munkaerőpiacon pozitív változások következtek be, s jelentősen - több mint 1 millióval - csökkent a munkanélküliség.

Nem véletlen, hogy a Schröder vezette szociáldemokrata-zöld kabinetet a választási vereséget követően felváltó konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció Angela Merkel kancellár vezetésével egyértelműen kiállt az adórendszer és az egészségügy reformját is magában foglaló program mellett. Mint ahogy az sem, hogy az ötéves évforduló napján mind a konzervatív uniópártok, mind a szociáldemokrata párt vezető politikusai a schröderi reformprogramról - minden nehézség és átmeneti megtorpanás ellenére - pozitív mérleget vontak.

Megváltozott a németek államhoz való hozzáállása

Német szakértők szerint Schrödernek a Bundestagban 2003 márciusában elhangzott, kilencven perces beszéde alapvetően megváltoztatta a németek viszonyulását a szociális államhoz. A krónikák szerint egyébként a beszéd alig néhány órával az elhangzás előtt készült el. Az nem tartalmazott mást, csak szinte teljes egészében a kijózanító intézkedéseket, s csaknem teljesen hiányoztak a magyarázatok, az indoklások, s - mind többen fogalmaztak - "hiányzott a vízió". De mindez Gerhard Schröder saját döntése volt. Az akkori kancellár állítólag kerülni akart minden "locsogást". Schröder - mint az idézett szakértők emlékeztettek - az állami osztogatások és szolgáltatások helyett szinte kizárólag szigorításokról, megvonásokról és lemondásról beszélt. Ahogy korábban egyetlen elődje sem tette. A beszéd üzenete elemzők szerint egyértelmű volt: ahogy eddig volt, tovább nem maradhat. S az akkori kancellár azon a napon még aligha sejtette: mindezért saját magának és pártjának súlyos politikai áldozatokat kell hoznia, pártja válságba kerül, neki pedig idő előtt távoznia kell hivatalából.

Öt évvel később Gerhard Schröder nem hajlandó beszélni az Agenda 2010-ről. Az azzal kapcsolatos ítélkezést másokra hagyja. S a gazdasági szakértők többsége azon a véleményen van: a reformprogram jelentős mértékben járult hozzá a gazdaság fellendüléséhez, a növekedés biztosításához, a munkanélküliség csökkentéséhez és a költségvetés szanálásához. Ugyanakkor egy meghatározott réteg elszegényedésének növekedéséhez, s a munkavállalók egy részének elbizonytalanodásához is.
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Íme az európai fiatalok szegénységi térképe - Magyarország nem áll jól

Az Európai Unióban a 15-29 éves fiatalok 5,8 százaléka él súlyos anyagi és társadalmi nélkülözésben, ez az arány valamivel alacsonyabb, mint a... Teljes cikk

Kevesebb legyen a munkaszüneti nap? Így növelnék a gazdaság teljesítményét

Németországban vita folyik arról, hogy szükséges-e eltörölni egy munkaszüneti napot a gazdaság élénkítése érdekében. Bár Európához mérten az... Teljes cikk

Elbukott a munkajogi népszavazás Olaszországban

Olaszországban a szavazásra jogosultak 30,6 százaléka járult az urnákhoz, ami érvénytelenné tette a vasárnap és hétfőn rendezett népszavazást... Teljes cikk