kapubanner for mobile

Hatéves mélyponton a brit munkanélküliség, nőttek a reálbérek

Hatéves mélypontra csökkent az állástalanok aránya Nagy-Britanniában, és öt év óta első ízben nőttek a reálbérek a brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai adatismertetése szerint.

A Bank of England (BoE) - a brit jegybank - ugyancsak szerdán közzétett új inflációs jelentése továbbra is rendkívül alacsony inflációval számol. A BoE kormányzója egyenes utalást tett arra, hogy rövid távon nem várható a brit monetáris politika szigorítása.

Az ONS kimutatása szerint a nyilvántartott munkanélküliek száma a szeptemberrel zárult három hónapban 115 ezerrel, 1,96 millióra csökkent az előző három hónaphoz képest. Ez 529 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál.

A munkanélküliségi ráta a vizsgált három hónapban 6 százalékos volt, 2008 óta a legalacsonyabb. Az előző három hónapban 6,3 százalék, tavaly szeptemberben még 7,6 százalék volt a munkanélküliek aránya Nagy-Britanniában.

Az alkalmazotti átlagbér 1,3 százalékkal nőtt éves összevetésben, miközben a szeptemberi 12 havi infláció 1,2 százalék volt. Öt éve most haladta meg először a bérnövekedés üteme az éves inflációét. Londoni pénzügyi elemzők szerint azonban a brit alkalmazotti bérek reálértéke a következő három évben sem éri el a recesszió előtti szintet.

Az EY - korábbi teljes nevén Ernst & Young - könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég ITEM Club nevű gazdasági kutatóintézetének prognózisa szerint a brit alkalmazotti nettó reálbérek 2017-ben is alacsonyabbak lesznek a globális pénzügyi válság előtti utolsó évben, a 2007-ben mért szintnél, vagyis a brit háztartások a reálbér-növekedés szempontjából "egy teljes évtizedet elveszítenek".

Az ITEM Club közgazdászai azt valószínűsítik, hogy az éves nominális bérnövekmény is elmarad a következő három évben a válság előtti időszakra jellemző 4,5-5 százalékos ütemektől.

A Bank of England szerdán közzétett inflációs jelentése azt jósolja, hogy 2015 végéig az alkalmazotti átlagbér 2 százalékkal növekszik Nagy-Britanniában.

A brit jegybank szerint azonban ez is a bérek reálértékének gyorsuló növekedését jelenti majd. Mark Carney, a Bank of England kormányzója a jelentést bemutató londoni sajtótájékoztatóján kijelentette: az infláció a jegybank monetáris tanácsának várakozása szerint a következő három évben sem éri el a Bank of England 2 százalékos inflációs célját, sőt a következő hónapokban valószínűleg 1 százalék alá süllyed a tizenkét havi összevetésben mért brit inflációs ráta.

A Bank of England számára a brit kormány írja elő a követendő inflációs célt, amely jelenleg 2 százalék. A brit jegybanktörvény alapján, ha ettől a céltól a tizenkét havi infláció bármelyik irányban 1 százalékponttal vagy annál nagyobb mértékben eltér, a Bank of England kormányzója nyílt levélben köteles magyarázatot adni a brit pénzügyminiszternek az okokról.

Szerdai sajtótájékoztatóján Carney utalást is tett arra, hogy tavalyi kinevezése óta először valószínűleg kénytelen lesz megírni ezt a levelet a közeljövőben.

Közölte azt is, hogy jóllehet a monetáris politika szigorítása változatlanul a kilátások között szerepel, a piacok azonban most már valamivel enyhébb monetáris kondíciókat várnak az előrejelzési távlatban, mint egy negyedévvel ezelőtt.

Carney ugyanakkor figyelmeztette a piaci szereplőket, hogy e megjegyzéséből ne vonjanak le semmiféle következtetést a Bank of England első kamatemelésének időpontjára. A BoE monetáris iránymutatásának központi eleme az, hogy ha el is kezdődnek a kamatemelések, azok üteme csak fokozatos lesz, és a Bank of England alapkamata azután is a történelmi visszatekintésű átlagos szint alatt marad - hangsúlyozta a brit jegybank vezetője.

A Bank of England - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja - 2009 márciusa óta 0,5 százalékon tartja alapkamatát. Ez abszolút mélységi rekord, a Bank of England 1694-es alapítása és a 0,5 százalékos alapkamat elérése között eltelt 315 évben ugyanis soha nem csökkent 2 százalék alá a brit jegybank irányadó kamata.

Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Capital Economics az inflációs jelentés szerdai ismertetése utáni gyorselemzésében közölte: az elhangzottak alapján azzal számol, hogy a Bank of England 2015 harmadik negyede előtt nem kezd kamatemelésbe. A ház elemzőinek várakozása szerint a BoE alapkamata 2015 végén 1,00 százalék lesz, és két év múlva is csak 1,50 százalékig emelkedik.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk