kapubanner for mobile

Hátrányba kerültek az uniós munkavállalók

A gazdasági migráció uniós politikáját megfogalmazó jelentést fogadott el az Európai Parlament. Bár a jelentés szót emel az új tagállamokat sújtó munkavállalási korlátozások ellen, a szövegből kimaradt, hogy az uniós munkavállalókat előnyben kell részesíteni a harmadik országokból érkezőkkel szemben.

Ewa Klamt német képviselő saját kezdeményezésű jelentését - amely az Európai Bizottságnak a gazdasági migrációról szóló munkadokumentumához kapcsolódik - már az előkészítő fázisban, az állampolgári jogi EP-szakbizottságban olyan nagy mértékben módosították, hogy végül a jelentéstevő saját frakciója utasította el a szöveget. A jelentést végül 259 igen és 85 nem szavazattal, 176 tartózkodás mellett hagyták jóvá.

Az eredeti tervezetben az is szerepelt, hogy az uniós polgároknak előnyt kell élvezniük a munkahelyek betöltésénél, és addig nem kellene alkalmazni gazdasági bevándorlókat, amíg az új tagállamokból érkezők munkavállalási lehetőségei korlátozottak az unióban. Ezt az - Európai Bizottság javaslatában is szereplő - pontot a szakbizottság törölte a jelentésből, és kimaradt a végső változatból is. Csak annyi maradt a szövegben, hogy az EP "felhívja a tagállamokat, hogy azonnal távolítsanak el minden akadályt az uniós polgárok szabad mozgása elől".

A jelentés szerint a gazdasági bevándorlás hozzájárul a tagállamok gazdasági fejlődéséhez, és kedvezően hat az uniós munkaerőpiacra. Az EP többsége ugyanakkor továbbra is negatívan vélekedik az illegális bevándorlók tömeges törvényesítésének "spanyol módszeréről", írja az MTI.

Nem szerepel a dokumentum végleges szövegében, hogy az EP támogatja az európai zöldkártya-rendszer bevezetését. Ez a kérdés tagállami hatáskörben marad. A képviselők elfogadják viszont azt, hogy az unión kívülről bevándorlók - ötéves tartózkodás után - szavazati jogot kapjanak a helyhatósági és európai választásokon.


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek