kapubanner for mobile

Hazánkban ülésezik a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet

Hazánkban ülésezik a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet
Hétfőn kezdődik Budapesten a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet ötnapos regionális konferenciája. A tanácskozásra, amelynek fő témája a globalizáció gazdasági kihívása, ötven európai és közép-ázsiai országból érkezik kormányzati, munkaadói és szakszervezeti küldöttség.
A találkozón a tervek szerint részt vesz Gyurcsány Ferenc kormányfő, Jean-Claude Juncker, Luxembourg miniszterelnöke, az Európai Unió soros elnöke, továbbá Danial Akhmetov, Kazakhsztán államfője és Lawrence Gonzi, Málta államfője. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) konferenciáján megvitatják a globalizáció szociális dimenziójával foglalkozó világbizottság jelentését.
A jelentés azt elemzi, hogy miként lehet elérni a tisztességes globalizációt, amely egyenlő esélyeket biztosít az állampolgároknak. Szó lesz arról is, hogy miként tarthatók fenn az európai szociális vívmányok a globális gazdasági versenyben. Ezzel összefüggésben megvitatják a résztvevők, hogy milyen a helyes kormányzati magatartás a globalizáció körülményei között.
A konferencián, amelyet négyévente rendeznek meg, értékelik azt is, hogy az ILO milyen eredményeket ért el 2001-2004. között, kijelölik a következő évekre szóló feladatokat. Napirendre kerül a fiatalok foglalkoztatásának javítása, az elöregedő társadalom problémája, a migráció, a versenyképességet elősegítő munkaszervezés. A tanulmány a fiatalok foglalkoztatásáról szólva Ausztria, Németország és Svájc példájára figyelmeztet. Ezekben az országokban sikeresen ötvözik az iskolai elméleti oktatást a vállalati, szakmai gyakorlattal.
A konferenciára készített beszámoló foglalkozik a migráció kérdésével is. A gazdaságilag aktív migránsok számát a régióban 26,5 millióra becsüli. Ez a munkavállalók körülbelül 4 százaléka. Kelet-Európában a legnagyobb migrációs hullámok a volt szovjet köztársaságok és az Orosz Föderáció között zajlanak. Németországban a 7,3 millió külföldi nemzetiségűből a legtöbb, 2 millió török származású és 1,85 millióan érkeztek az EU-tizenötök államaiból.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek