kapubanner for mobile
Megjelent: 21 éve

Herényi öt képviselőt kizárt az MDF frakciójából

Herényi Károly, az MDF parlamenti frakciójának vezetője csütörtökön írásban jelentette be Szili Katalin házelnöknek, hogy Balsai István, Font Sándor, Horváth Balázs, Kelemen András és Szászfalvi László "a mai naptól kizárás miatt nem tagjai az MDF képviselőcsoportjának"

Herényi öt képviselőt kizárt az MDF frakciójából 2004. szeptember 3. FigyelőNet, MTI Herényi Károly, az MDF parlamenti frakciójának vezetője csütörtökön írásban jelentette be Szili Katalin házelnöknek, hogy Balsai István, Font Sándor, Horváth Balázs, Kelemen András és Szászfalvi László "a mai naptól kizárás miatt nem tagjai az MDF képviselőcsoportjának" - tudta meg az MTI a párt magukat megnevezni nem kívánó tagjaitól. Kisfaludy Zoltán, a parlament elnökének kabinetfőnök-helyettese megerősítette az MTI információját. "Ez a döntés a bűncselekmény határát súrolja, ugyanis a frakcióvezetőnek ilyen joga nincs" - jelentette ki Horváth Balázs. A képviselő az MTI-nek arra az információjára, mely szerint Herényi Károly lemondta a péntekre összehívott frakcióülést, azt válaszolta: "az ülést megtartjuk, ha nem lesz ott a frakcióvezető, nélküle is". Font Sándor levélben fordult a házelnökhöz. Kisfaludy Zoltán, a parlament elnökének kabinetfőnök-helyettese közölte, hogy a házszabály kimondja: az ilyen változást a frakcióvezetőnek kell bejelentenie az Országgyűlés elnökének. Kisfaludy Zoltán arról is tájékoztatást adott, hogy az előző ciklusban hozott ügyrendi bizottsági állásfoglalás szerint a házelnök tartalmilag nem vizsgálhatja a bejelentést. Kérdésre válaszolva elmondta: a Herényi Károly által benyújtott bejelentés a formai feltételeknek megfelelt. Horváth Balázs az MTI-nek elmondta: Herényi Károly hozott egy egyszemélyi döntést, hogy az Antall-kormány két miniszterét, Balsai Istvánt és Horváth Balázst, valamint külügyi államtitkárát, Kelemen Andrást, és Font Sándort, a frakció jelenlegi helyettes vezetőjét, valamint Szászfalvi Lászlót, az emberi jogi bizottság elnökét kizárja a frakcióból. "Ez a döntés a bűncselekmény határát súrolja, ugyanis a frakcióvezetőnek ilyen joga nincs, ehhez kizárólag a frakció többségének van jogosultsága" - jelentette ki Horváth Balázs. Elmondta, hogy a frakciószabályzat szerint kizárásról csak a képviselőcsoport többsége jogosult dönteni, az Országgyűlés házszabályával összhangban. Hozzátette: a képviselőcsoport összes tagja - nem csak a jelenlevők - 50 százalékának szavazata, plusz egy szavazat szükséges a kizáráshoz. Leszögezte azt is, hogy a kizárásra irányuló eljárásban a frakciószabályzat 25. paragrafusának rendelkezéseit kell alkalmazni. Eszerint bárki kezdeményezheti a kizárást, de a képviselőcsoport 25 százalékának aláírása szükséges a kezdeményezéshez, és ezt a képviselőcsoportnak nyolc napon belül kell megvitatnia. Horváth Balázs leszögezte: nem volt frakcióülés, és nem volt kizárás. Megjegyezte: "hová menne a világ, ha valamelyik frakcióvezető egyszemélyes döntése alapján rugdoshatna ki a választópolgárok által a parlamentbe küldött országgyűlési képviselőket". Horváth Balázs szerint "az ügy pikantériája az, hogy az öt országgyűlési képviselő egyéni választókerületből jutott be, ráadásul Font Sándor és jómagam óriási támogatottsággal, már az első fordulóban". A képviselő az MTI-nek arra az információjára, mely szerint Herényi Károly lemondta a péntekre összehívott frakcióülést, azt válaszolta: "holnap délelőtt lesz frakcióülés, a lemondás ellenére a többségi kezdeményezés alapján összehívott ülést megtartjuk, ha nem lesz ott a frakcióvezető, nélküle is". Font Sándor csütörtökön este az MTI-vel közölte, hogy levelet írt Szili Katalinnak, amelyben az Országgyűlés elnökét arra kéri Balsai István, Horváth Balázs, Kelemen András és Szászfalvi László nevében is, hogy az ügyben a helyzet tisztázásáig ne tegyen elnöki hatáskörében intézkedéseket. A frakcióvezető-helyettes levelében idézi a képviselőcsoport szervezeti és működési szabályzatát, amely szerint kizárni valakit csak a frakció tagjainak többségi döntésével lehetséges. A legutóbbi frakcióülésen kizárásra irányuló döntés nem volt, a következő ülés pedig pénteken lesz, "frakciódöntés tehát nem állhat a kizárás bejelentése mögött" - írta levelében a politikus. Font Sándor levelében leszögezi: Herényi Károly ezzel a cselekedetével képviselői esküjét (a jogszabályokat megtartom és megtartatom) megszegte, és félrevezeti a házelnököt.
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozót épített le egy év alatt a 15 legnagyobb magyarországi gyár

Csak négy olyan gyár van, ahol többen dolgoznak, mint tavaly. Teljes cikk

A TAJ-kártya helyett a TB-kiskönyv szűnik meg jelenlegi formájában

A mostani rendelet nem utal rá, hogy a TAJ-kártya funkcióit az e-személyi fogja kiváltani. Teljes cikk

Felmérés: a vezetők többsége szerint a munkaerő még nem áll készen az AI hatékony hasznosítására

A vezetők majdnem fele azt tapasztalta, hogy a munkatársak többsége elutasító vagy kifejezetten ellenséges az MI-vel szemben. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek