kapubanner for mobile

Hibás a kormány gazdaságpolitikája a Fidesz szerint

Oszkó Péter pénzügyminiszter szerint a kormány a munkaerőpiaci aktivitás preferálását kezdte el a 2009-re vonatkozó adóváltoztatási javaslataival, amelyek irányával Varga Mihály, a Fidesz alelnöke egyetértett ugyan, a kabinet lépéseit azonban túl kicsinek, gazdaságpolitikáját pedig alapvetően hibásnak nevezte.

A Bajnai-kormány jelenlegi, illetve az Orbán-kormány volt tárcavezetője erről az MR1-Kossuth Rádió Országjárás nevű közéleti vita rendezvényén beszélt csütörtökön, a Budapesti Corvinus Egyetemen.

Oszkó Péter hangsúlyozta: a minisztérium idei évre vonatkozó "nullszaldós" adóátrendezési terve a jövedelemadót, valamint a foglalkoztatást terhelő járulékokat csökkenti, így azoknak a vállalkozásoknak csökkenek a terhei, amelyek foglalkoztatnak, illetve a saját maguk által megtermelt jövedelemből élnek. A felhalmozott vagyonukból fogyasztó cégek azonban ezt a könnyítést nem élvezhetik - fűzte hozzá.

Varga Mihály szerint a kormány adóemelést tartalmazó programja visszalépés azokhoz a javaslatokhoz képest, amelyeket Oszkó Péter a Reformszövetségben képviselt. A volt pénzügyminiszter a kormány alapvető gazdaságpolitikai hibájának nevezte, hogy mindent a költségvetési hiány csökkentésének rendel alá a gazdaság élénkítése helyett.

Oszkó Péter szerint Magyarországnak mindenképpen le kell küzdenie jelenlegi versenyhátrányát, ami mindenekelőtt az állami újraelosztás és a kiadások magas szintjére, valamint az ebből következő jelentős adókoncentrációra vezethető vissza. Rámutatott: a jövőben lényeges mértékben szeretnék kitolni az adócsökkentésben érintettek körét. Kérdésre válaszolva Oszkó Péter megjegyezte: egyes vélemények szerint mintegy 1.000 milliárd forint fekszik magyar tulajdonú külföldi offshore cégekben, amit megfelelő intézkedésekkel akár Magyarországra is lehetne csábítani.

Varga Mihály rámutatott: jelenleg ugyanaz a megszorító folyamat zajlik, mint 2006-ban, aminek eredményeként a magyar gazdaság ismét negatív spirálba kerülhet. A Fidesz számára mindenki szövetséges, aki nagyarányú adó- és járulékcsökkentésben gondolkodik, amelynek fedezetét egyebek mellett az európai uniós pénzek koncentráltabb, hasznosabb felhasználásával is fedezni lehetne - emelte ki Varga Mihály.

Felvetésére reagálva Oszkó Péter elmondta: a nemzetközi gazdasági környezetből tanult, viszonylag modern nagyvállalkozói szektor helyett a hatékonyságában a román szinthez sem közelítő magyar kis- és középvállalati szektort (kkv) kell előnyben részesíteni a brüsszeli támogatások elosztásánál. Még akkor is ha ez "rettentő szétaprózottsággal" jár - tette hozzá.

Az ellenzéki párt alelnöke a Fidesz gazdasági programja alapjának nevezte az ország hitelességének visszaállítását, a szociális kiadások egy részének felülvizsgálatát is tartalmazó fiskális konszolidációt, valamint a versenyképesség javítását, és az eurózónához való csatlakozást.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek