kapubanner for mobile

Hiller kiszámíthatóbb felsőoktatási politikát ígér

A munkaerőpiac és a felsőoktatás kapcsolatának további erősítését szorgalmazta Hiller István szakminiszter a Budapesti Gazdasági Főiskola állásbörzéjének záró rendezvényén szerdán. A miniszter beszámolt arról, hogy év végéig tanulmány készül a munkaerőpiac igényeiről és a felsőoktatás kínálatáról.

Mint kifejtette, már most változtak a hallgatói létszámok az egyes területeken, csökkentették a pedagógus- és jogászképzésben résztvevők számát, szinten tartották az orvosképzésbe bekapcsolódók arányát, míg a természettudományos és mérnöki képzésben résztvevők száma bővült.

A tárca vezetője azt mondta, hogy a felvételizőket napjainkban jóval nagyobb tudatosság jellemzi a pálya- és intézményválasztáskor. A hallgatókat, köztük a BGF diákjait arra bíztatta, hogy tegyenek meg mindent a nemzetközi kapcsolatok bővítésére, s kapcsolódjanak be a kutatási-innovációs tevékenységekbe. Az egyre inkább globalizálódó világban a legfontosabb, legizgalmasabb verseny ugyanis a tudásért folyik, s a valódi versenytársak ott vannak Szingapúrban, Ottawában, s Varsóban egyaránt.

A miniszter arról is tájékoztatta a diákokat, hogy valószínűleg még ebben a naptári évben minden felsőoktatási intézménnyel hároméves költségvetési megállapodást írhat alá a szaktárca. A felsőoktatás állami támogatása így hosszú időre kiszámíthatóvá válik - összegezte, hozzátéve: a terület büdzséje a jelenlegi 214 milliárd forintról 2010-ig 241 milliárd forintra bővül. Ugyanakkor már 2008-ban több pénz jut e szférának mint idén, s ez kiszámíthatóvá teszi a felsőoktatási politikát.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek