Hiteltelen a magyar cégnyilvántartás
Mind több adat lát napvilágot arról, hogy rossz a hazai cégnyilvántartási rendszer. Ez egyes cégeknek akár az életébe is kerülhet.
60 ezer hibás adat
Az adatbázisok minőségével foglakozik a Makroökonómia kht. Fő tevékenységi körük az adatok minőségének kutatása, megbízóik között pedig leginkább bankok állnak. Kutatásaik során arra jutottak mondta el a társaság jogi képviselője, Kovács P. Zoltán , hogy számos cég adatai hiányosak. Megbízták egy átfogó szűréssel az adatkereskedelemmel foglalkozó Info-Datax Kft-t, és megdöbbentő eredményre jutottak: a Magyarországon bejegyzett mintegy 400 ezer cég közül 59 963-nak nincs hatályos címe, azaz megtalálhatatlan. Ezen kívül 48 657 esetben nincs olyan személy megjelölve, aki jogosult cégjegyzésre e nélkül pedig ellenőrizhetetlen, hogy a szerződő fél jogosult-e például egy szerződés aláírására. (Erre példa a 200 millió forintos alaptőkével rendelkező, azóta felszámolt Transelektro Külkereskedelmi vállalat, amelyik több mint 10 éven át nem rendelkezett ügyvezetővel legalábbis a cégadatok szerint.) Más esetekben pedig a cég alapítása, illetve az alapító okirat aláírása a jövőben történt meg egyes esetekben ez a dátum 7001 június 7. További többszáz cég esetében pedig nem azonos a KSH-szám és az adószám első nyolc jegye, és százas nagyságrendben találtak olyan bankszámlaszámokat is, amely az ilyenkor használatos CDV ellenőrzés szerint nem létezhet.
Ping-pong
Az Info-Datax levelet írt ezért az igazságügyi miniszternek, hogy örömmel elvégeznék a szükséges szűréseket, így a közhitelesnek tekintett adatbázisból ki lehetne szűrni a hibásakat. A Petrétei Józsefhez írt levélre Gyimesi Géza, a tárca főosztályvezetője válaszolt. Levelében arról tájékoztatta a céget, hogy az adatok rögzítését az illetékes bíróságok végzik.
Az Info-Datax ezután levelet írt mind a 20 cégbíróságnak, közülük összesen 4 válaszolt. A Bács-Kiskun megyei bíróság elnöke válaszában az országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz irányította a céget vagyis vissza a minisztériumhoz.
Az IM mutogat
A FigyelőNet megkérdezte a tárca politikai államtitkárát, Hankó Faragó Miklóst, hogy szerinte mi az oka a hibás adatoknak. Hankó elismerte, hogy a rendszer nem hibátlan, még a szeptember elején bemutatott elektronikus ügyintézés során sem működik tökéletesen. Ugyanakkor véleménye szerint lehetetlen, hogy ilyen nagy arányban legyenek selejtes adatok. Véleményét megerősítette Mondok Edit, a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság elnöke is. Egybehangzóan állították, hogy ugyan az adatok ilyen szintű ellenőrzésére nincs külön szervezet, de ennek ellenére az adatbázis megbízható, legfeljebb tucatnyi hiba lehet benne.
Ugyanakkor az Opten Informatikai kft adatai szerint is legalább 28 ezer formaihibás adószámú cég van a cégnyilvántartásban.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?