kapubanner for mobile

Hogyan maradjunk sikeresek a válságban? - Továbbképzés vállalkozóknak

Októbertől térítésmentes e-learning tanfolyamon sajátíthatják el a vállalkozók a versenyképesség megőrzésének mikéntjét. A Budapesti Munkaerőpiaci Intervenciós Központ (BMIK) által szervezett képzés célja, hogy a kis - és középvállalatok (kkv) sikeresek legyenek még a jelen gazdasági helyzetben is.

Olyan időkben, amikor a vállalkozások mozgástere egyre szűkebb, amikor a költségek egyre nőnek, s emiatt a tulajdonosok olykor kénytelenek a munkaerőn is spórolni, nagy jelentősége van annak, hogy a cégnél dolgozó alkalmazottak biztonságban érezzék magukat, teljesítményük és motivációjuk ne csökkenjen. A BMIK képzési programjának kidolgozói ezért kiemelten fontosnak tartják a - többek között a munkavállalók képzéséért is felelős - humánpolitikai feladatokat ellátó vezetők, munkatársak felkészítését, hogy ezzel a válság gerjesztette belső konfliktusok hatékonyan és sikeresen megoldódjanak.

Az e-learning tanfolyamon való részvétel nem igényel előképzettséget, a szervezők csupán elkötelezettséget, kellő motiváltságot várnak el a jelentkezőktől. A kurzus végén a résztvevők felnőttképzési tanúsítványt kapnak, amelyet a BMIK állít ki.

A BMIK térítésmentes programjának célja, hogy növelje a cégek versenyképességét és munkahelymegtartó erejét. Ezek egyik fő pillérét képezi a HR-munkatársak professzionális képzése. A júniustól szeptember végéig tartó kontakt képzés kiscsoportos, feladatközpontú foglalkozásokon a résztvevők speciális, kifejezetten erre a célra kidolgozott, interaktív módszer segítségével vitathatták meg a konkrét, mindennapi problémákat, megoszthatták tapasztalataikat, sikereiket.

A szervezők a humánpolitikai vezetők és munkatársaik mellett várják a kkv-k tulajdonosait, felső, - és operatív vezetőit, a kkv-k beszállítóit, az outsourcing tevékenységért felelős vezetőket és munkatársaikat, valamint a témában érintett trénereket, tanácsadókat is. A júniusban kezdődött képzésben eddig közel 100 vezető vett részt, mind a négy célcsoportból.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek