Honvédtábornokokat nevezett ki az államfő
A köztársasági elnök pénteken a honvédelmi miniszter előterjesztésére április 1-jei hatállyal honvédtábornokokat nevezett ki pénteken. Az államfő emellett több honvédelmi vezetőt elő is léptetett.
Mádl Ferenc altábornaggyá léptette elő Braun László vezérőrnagyot, a vezérkari főnök első helyettesét és Mikita János mérnök vezérőrnagyot, a vezérkari főnök helyettesét.
Az államfő dandártábornokká nevezte ki Anda Árpád ezredest, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság parancsnokhelyettesét, Csák Gábor ezredest, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Ingatlankezelési Hivatalának vezetőjét, Horváth József ezredest, a HM Védelmi Tervezési Főosztályának vezetőjét és Lévai István Attila ezredest, a HM Védelemgazdasági Főosztály vezetőjét.
Mádl Ferenc március 30-ai hatállyal ugyancsak dandártábornokká nevezte ki Czimmer István László ezredest, a Honvédelmi Minisztérium oktatási és tudományszervező főosztályának vezetőjét. A HM tájékoztatása szerint Czimmer István László április 1-jén megkezdi hathónapos felmentési idejét, majd nyugdíjba vonul.
Az államfő a Sándor-palota Tükörtermében nyújtotta át a kinevezési okmányokat. Beszédében hangsúlyozta, hogy az előléptetésekre és kinevezésekre a minisztériumot és alárendelt szervezeteit érintő korszerűsítéssel és létszámcsökkentéssel összefüggő feladatok végrehajtása kapcsán kerül sor. A tábornokok előléptetése és kinevezése az eddigi példamutató szolgálatuk és magas szintű szakmai felkészültségek elismerése.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?