Hosszabb munkaidő a cseh egészségügyben
Várhatóan az eddigi 40-ről 48 órára emelik az orvosok és az egészségügyi személyzet heti munkaidejét Csehországban. Tomás Julínek egészségügyi miniszter tervét a kórházak igazgatói és a mentőszolgálatok vezetői már támogatásukról biztosították.
- Egyetértettünk abban, hogy a munkaidő meghosszabbítása megoldja azokat a problémákat, amelyeket a jelenlegi túlórázás okozott, s amely ellentétes volt a munka törvénykönyvének előírásaival. A módosítással törvényes lehetőség nyílik a munkaidő és a javadalmazás módosítására - jelentette ki hétfőn Prágában Tomás Julínek.
Beismerte, hogy az orvosi kamara, az orvosi és az egészségügyi szakszervezetek viszont élesen ellenzik az elképzelést. A javaslatot az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt is elutasítja, s bejelentette: támogatni fogja az orvosok tiltakozó akcióit.
- A minisztérium terveivel egyetértünk. Meggyőződésünk, hogy a módosítások a kórházaknak és az orvosoknak is a hasznára válnak - tette hozzá Jaroslava Kunová, a kórházi szövetség elnöke, a pilseni egyetemi kórház igazgatója.
A munkatörvénykönyvének módosítására tett javaslat már a képviselőházban van. Elfogadása azt jelentené, hogy az orvosok és az egészségügyi személyzet eddigi nagyarányú - olykor évi több mint 1000 óra - túlórázása jelentősen csökkenne. A munkatörvénykönyv ugyanis évi 400 órában állapítja meg a túlórák felső határát. Sok orvos azonban ezernél több túlórát teljesít, amiért komoly összegeket vesznek fel. Ez a megoldás azonban a törvényesség határán van, ezért az egészségügyi reform keretében a minisztérium ezt a problémát is orvosolni szeretné.
A szakszervezetek azonban tiltakoznak, mert diszkriminációnak tartják, hogy az orvosoknak és az egészségügyi személyzetnek hosszabb legyen a heti munkaideje, mint normálisan. A miniszter azonban leszögezte: a 48 óra önkéntes lesz, s aki ezt nem akarja, annak továbbra is 40 órás munkahete lesz, természetesen a megfelelő javadalmazással. A törvény által megszabott 400 túlórát azonban nem lesz szabad átlépni.
Az orvosi szakmai szerveztek közül csak egy támogatja ezt a javaslatot. Julínek kijelentette, hogy ez csak egy első lépés, mert a reform folyamán átfogó módon átalakítják az orvosok javadalmazását. A kórházak lehetőséget kapnak arra, hogy jobban megfizessék a jó orvosokat, s ellenkezőleg, kevesebbet fizessenek a gyengébbeknek, illetve megváljanak tőlük.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon