A menopauza rejtély

Egy különleges dokumentumfilm, és ami mögötte van.

Ötvenöt éves voltam, amikor az egyetemi órámon egyszer csak rosszul lettem.

Összeestem, és egy pillanatra talán a tudatomat is elvesztettem.

A háziorvosom rögtön konstatálta, hogy nincs min csodálkozni, ez egyszerű kimerültség: nehéz válásban vagyok, mentálisan és egzisztenciálisan egyedül a gyerekeimmel, és hát kamaszokkal az együttélés eleve extrém sport. Napi tizennégy óra terhelés mindössze heti egy szünnappal, az már nem nekem való. Kisvártatva egy kardiológus a vizsgálatok után az ajkát lebiggyesztve megjegyezte: kedves Judit, nincs itt semmi látnivaló, ez csak a menopauza.

Ő egyébként nő volt, velem talán majdnem egyidős, csinos és sportos. Ahogy kissé sajnálkozva rám nézett, és megjegyezte, hogy ilyen túlsúllyal (ami szintén menopauzás jelenség) amúgy ne csodálkozzak a tüneteimen, az jutott eszembe: ha férfi lenne, talán simán azt gondolná, amit néhányan nagy bátran ki is mondanak, hogy nicsak, már megint egy klimaxos hisztis p’a.

Bár akkor azt hittem, hogy már rég túl vagyok a menopauzán, a szívritmuszavaroktól annyira megijedtem, hogy tiltakozni sem tudtam. Engedelmesen szedni kezdtem a szívgyógyszereket, az altatót, és csak a sokadik pánikroham után fogtam fel, hogy ideje magamra gondolnom és bármi áron is, de kiszállni ebből. Így is lett, szerencsém volt. Túléltem.

A menopauza tüneteit egészen az utóbbi évtizedekig a hisztériával azonosították, és egy időben elektrosokkal is próbálták kezelni. A freudi elmélet a nők, elsősorban a középkorú páciensek hangulatváltozásait a libidóval kötötte össze. A hatvanas években divatba jött hormonkezelést is azzal adták el, hogy az idősödő nő ezzel megőrizheti fiatalságát, és továbbra is tetszeni fog a férjének.

Az sem véletlen, hogy a mai napig nem dőlt el egyértelműen, kell-e, vagy egyáltalán lehet-e medikalizálni a tünetegyüttest? Az általános orvosi kísérletek nagy részét egészen az utóbbi évekig fehér, egészséges férfiakon végezték, sokáig többnyire csak férfi orvosok. A női test ciklusokban működik, ami tudományos értelemben bizonytalanná teszi a kísérleti körülményeket, nem beszélve arról, hogy egy fogamzóképes korú alany bármikor teherbe is eshet, és akkor aztán fuccs a validálásnak. Ezért az orvostudomány valószínűleg máig sokkal kevesebbet tud a női működés sajátosságairól, mint a generálisan igazolt anatómiáról.

Mindezt, és még sok más érdekes összefüggést is bemutat az a friss dokumentumfilm, amiben  Louise Unmack Kjeldsen norvég rendezőnő (igen, és persze: nő) azt firtatja, kutatók, szakemberek és érintettek megszólaltatásával: milyen előítéletek és tabuk övezik a nők életének ezt a korszakát, és miért tudunk róla ilyen keveset, noha az emberiség egyik felének előbb vagy utóbb szembesülnie kell vele, és az élmény ritkán maradéktalanul kellemes.

A mozi egyszerre tárgyilagos és nagyon személyes. Karcsú és telt, szőke és barna, ázsiai, afrikai, északi fehér, mosolygós és melankólikus nők beszélnek a kamerába, és mindannyian ugyanazt mondják: a menopauza valahogy kimaradt abból a beszélgetésből, amelyben az anyáik felkészítették őket arra, ami nőként rájuk vár majd az életben. Azt is mondják, hogy szívesen visszaforgatnák az időt az első furcsa jelekhez. Az évekig tartó, kínzó álmatlan éjszakák sora, az első, szokatlan emlékezetzavarok kezdetéhez – vagyis ahhoz az időszakhoz, amikor senki sem tudott válaszolni a kérdésükre, hogy mi is történik most velük, ha konkrét betegségnek semmi nyoma. A filmbeli női vezetők beszámolnak arról is, hogy ijesztőnek élték meg az agyi működésre is kiható menopauzás változásokat, mert a kognitív képességeik, még ha csak átmenetileg is, gyakran hagyták cserben őket.

Bár a nők egyébként általában igazoltan jobban bírják az élet megpróbáltatásait, például a hajléktalanságból is nagyobb eséllyel kapaszkodnak vissza a társadalomba, de mindent azért ők sem bírnak. Ez az életszakasz nagy eséllyel egybeesik a gyerekek lázadó korszakával, akikhez akkor minden addiginál több türelem kell, és azzal, hogy a szülők már gondoskodásra szorulnak, amit a családban ki más végezne, mint a nő. Egybeesik a karrier csúcsával is, akár alkalmazott valaki, akár saját céget vezet.

Ez már nem az építés időszaka: nem valami felé megyünk, hanem valamiből kifelé tartunk, bár jobb esetben valami egészen más felé. Nem feltétlenül negatív értelemben, de kétségkívül távolodóban attól, ami addig volt. Mindeközben a világ látványosan leértékeli a biológiai termékenységét vesztő nőt. Így van ez evolúciós okokból is, de a fiatalság és szépség kultuszában bizony így van társadalmilag is. Míg a modernitásban az ötvenes éveinek végén járó férfi tekintélyesnek, bölcsnek és tapasztaltnak számít, színes tornacsukában, farmerben, lenvászon ingben, zsebre dugott kézzel, laza, mákosra színezett borostával megereszkedő arcvonásain, addig az ötvenes nő: csak egy öregedő nő.

Aki döntött már úgy ebben az életszakaszban úgy, hogy abbahagyja a hajfestést, megtapasztalhatta, hogyan vált láthatatlanná: mintha a vállaltan ősz frizura látványa  kiradírozná az érdeklődést mások - főleg persze a férfiak- szeméből.

Magyarországon szerencsére ma már egyre többet beszélnek a női lét sajátos nehézségeiről, például a menstruációról és a menopauzáról is, de ez egy lassú adaptációs folyamat. Vannak már munkahelyek, ahol a vezetők (többnyire persze: nők, tradicionálisan is a gondoskodó nem) házon belül egyre több erőfeszítést tesznek, ám a menopauza intézményesítetten érzékeny kezeléséhez még hosszú az út.

Hiszen arra a sokféle egyéni megélésre, ami ilyenkor zajlik, nincsenek még elfogadott szavaink sem. Főként pedig nincsenek gyakorlati megoldások arra, hogy ne a megszerzett elismertség vagy akár az állás elveszítésével járjon, amikor a menopauza idején gyakori krónikus alvászavar miatt mentális kimerültség, vagy a szintén gyakori emlékezetkiesés, kognitív funkciózavarok miatt teljesítményromlás következik be.

A menopauzáról egyébként bizarr módon (az érintetteken kívül) valószínűleg azok a férfiak tudják a legtöbbet, akik adnak még egy esélyt maguknak azzal, hogy a - netán épp menopauzás krízisben lévő - „öregecskedő feleség” helyett egy fiatalabb évjáratot választanak. Ők így nemcsak a tesztoszteronvihart élhetik át újra, hanem bónuszként a menopauzát is még egyszer, egy újabb nő oldalán.

Mert a biológia törvényein az efféle próbálkozás sem változtat. Előbb-utóbb biológiailag minden nő terméketlenné válik, és ez az életszakasz magával hozza azt, amit ugyan címkézhetnek valakik hisztériának, klimaxnak vagy szimplán női öregedésnek – de a lényeg szempontjából mindegy is, milyen névvel illetjük, mert ez mindenképp egy nehéz, de tanulságos időszak, szerteágazó tapasztalatokkal. Ami csak a miénk.

Olyasmi, ami így is, úgy is megtörténik, de ha figyelünk magunkra, teszünk azért, hogy értsük, mi zajlik velünk a menopauzában, és ha keressük a magunk megoldásait, akkor nekünk, akik érintettek vagyunk, ez nem feltétlenül rossz változás.

PS: Én egyébként már jól vagyok, köszönöm.

Mihalik Judit

A Menopauza Rejtély című dokumentumfilm két vetítésen lesz látható Magyarországon az idei Verzió dokumentumfilmfesztivál „Tabu” szekciójában.

A menopauza rejtély

Rendezte: Louise Unmack Kjeldsen

Dánia, Norvégia, Németország | 2026 | 74 perc | angol, norvég, francia, spanyol, német, portugál, dán