Hosszabb munkaidő - pórul járnak a franciák
Ősszel vezetik be Franciaországban azt a törvénymódosítást, mely megszünteti az eddigi 35 órás munkahét-korlátot. A jelek szerint a munkavállalók zömét nem érinti a módosítás, mert a gyakorlatban eddig is többet dolgozott. A vezetők viszont háborognak, mert így elesnek tizenkét nap plusz szabadságtól - áll a Világgazdaságban.
Az új törvény szeptemberre tervezett hatálybalépéséig érvényben lévő régi szabályozás szerint a cégek csak vezető alkalmazottaiktól követelhették meg eddig, hogy 218 helyett 235 - kivételes esetben pedig akár 282 - napot dolgozzanak egy évben. E változással azonban a többi beosztottat is munkára lehet majd fogni 218 napon túl is.
A probléma az, hogy a 35 óránál hosszabb heti munkaidő fejében a vezető beosztásúaknak eddig akár tizenkét nap pluszszabadságot voltak kénytelenek garantálni a munkáltatók, ettől azonban az új törvény miatt eleshetnek, hiába dolgoznak továbbra is ugyanannyit. Ráadásul a munkavállalók a hivatalos munkahét ellenére - a francia statisztikai hivatal (INSEE) adatai szerint - már eddig is átlagosan heti 41 órát dolgoztak.
A probléma az, hogy a 35 óránál hosszabb heti munkaidő fejében a vezető beosztásúaknak eddig akár tizenkét nap pluszszabadságot voltak kénytelenek garantálni a munkáltatók, ettől azonban az új törvény miatt eleshetnek, hiába dolgoznak továbbra is ugyanannyit. Ráadásul a munkavállalók a hivatalos munkahét ellenére - a francia statisztikai hivatal (INSEE) adatai szerint - már eddig is átlagosan heti 41 órát dolgoztak.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon