ILO VII. Európai Regionális Konferenciája / ILO 7th European Regional Meeting (Budapest, Corinthia Grand Hotel Royal, 2005. február 14-18.)
ILO VII. Európai Regionális Konferenciája / ILO 7th European Regional Meeting
Köszöntöm az ILO VII. Európai Regionális Konferenciájának résztvevőit.
Az ILO Igazgató Tanácsa 2003. novemberében határozott arról, hogy találkozóra hívja Európa és Közép-Ázsia országainak kormányait, munkáltatói és munkavállalói szervezeteit közös ügyeink megbeszélésére. Miként arról a közvéleményt korábban már tájékoztattuk, az Igazgató Tanács döntésének megfelelően, a találkozóra Budapesten kerül sor 2005. február 14-18. között.
A Konferenciát az ILO, Luxemburg és Magyarország közösen készítette elő. Az Igazgató Tanács döntését követő másfél évben a szervezésben részt vevő munkatársaim, valamint luxemburgi és genfi kollégák mindent megtettek a tanácskozás sikeréért. Köszönetemet szeretném kifejezni a jó együttműködésért, a segítségért luxemburgi kollégámnak, Francois Biltgen miniszter úrnak és az ILO részéről Friedrich Buttler főigazgató-helyettes úrnak.
Örömmel láttam, hetekkel a hivatalos jelentkezési határidő lejárta előtt, hogy a régióbeli országok többsége népes delegációval képviselteti majd magát a Konferencián, amelyet a munkaügyi miniszterek mellett sok más magas rangú vendég is megtisztel részvételével. Mindez megerősíti, hogy a napirendre tűzött kérdések valóban fontosak, az elfogadott döntések érdemlegesen hozzájárulhatnak az ILO Tisztességes Munka programjának megvalósításához, ezért nagy örömömre szolgál, hogy Magyarország adhat helyszínt e fontos eseménynek. Természetesen számítunk arra is, hogy a konferencián elhangzott szakmai viták, elfogadott következtetések segítségül szolgálnak majd saját foglalkoztatási problémáink megoldásához is. A konferencia napirendjén szereplő kérdések ugyanis - a fiatalok foglalkoztatásának elősegítése; a foglalkoztatás rugalmasságának és a munkavállalók biztonságának egyensúlya; az öregedés, munkaerőpiaci részvétel és a nyugdíjreform kapcsolatának kérdésköre - közvetlenül érintik a munkavállalók és a családok mindennapi életét, és a magyar kormány legfontosabb törekvése - a munka, otthon, biztonság jelszavának megfelelően - helyzetük javítása.
Remélem ugyanakkor, hogy a közös munka mellett alkalom nyílik arra is, hogy megismerjék és élvezzék országunk vendégszeretetét.
Ez a honlap tartalmazza mindazokat az információkat, amelyekre a hozzánk látogató kedves vendégeknek szüksége lehet.
Ezen felül, vendégszeretetünk jeléül a programok gazdag választékát kínáljuk Önöknek. Kérem, éljenek igényük és kedvük szerint az itt kínált lehetőségekkel. Lépjenek beljebb! Kérem, lépjenek be Magyarországra.
Csizmár Gábor
foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?