kapubanner for mobile

Indul a minimálbér-alkudozás

Egy hét múlva kezdődik az Országos Érdekegyeztető Tanács ülése a minimálbérről. Az OÉT-ben 2005-ben még úgy döntöttek: három évre kötötték le a minimálbér növekedésének ütemét. Nem számoltak azonban az időközben életbe lépett megszorításokkal és reformokkal. Most viszont vannak olyan hangok is, amelyek szerint a minimálbért teljes egészében meg kellene szüntetni.

1/2. oldalA kormány pénteken, vagyis ma adja át az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaaadó és munkaválló képviseleteinek a béremelési előterjesztését, amit a jövő pénteken, október 27-én tárgyalnak meg az OÉT szakbizottságai. A költségvetési törvénytervezet vitáját még az országgyűlési beterjesztés előtt folytatják le. Ekkor kezdődik meg az országos bértárgyalás plenáris vitája, és több más törvénymódosításról is tárgyalnak majd.Ugyanakkor az OÉT közölte: ad hoc bizottságot hoznak létre, hogy a konvergenciaprogram keretei között olyan adó- és járulékkonstrukciókra tegyen javaslatot, amelyek jobban szolgálják a versenyképességet, illetve megoldásokat keressen a feketegazdaság szerepének csökkentésére.Az OÉT munkavállalói és munkaadói oldala egy héten belül kijelöli, hogy milyen szinten képviselteti magát a bizottságban, ehhez igazodik majd a kormány. A szociális partnerek a hónap végéig dolgozzák ki, hogy milyen témaköröket kívánnak elsőként tárgyalni az ad hoc testületben.Több évre terveztekAz OÉT 2005 novemberében arról egyezett meg a kormánnyal, hogy 2006-ban 62 500 forintra emelik a minimálbért. Ugyanakkor előirányozták, hogy a minimálbér 2007-ben 65 500 forint, 2008-ban 69 000 forint legyen.A megállapodás alapján a szakképzetteknél is a minimálbérhez rendelt bérminimumot vezettek be. Ennek szorzószáma 2006 első félévében csak ajánlott, a második félévtől viszont, illetve 2007-ben és 2008-ban már kötelező. A 3,5 százalékos reálkereset-növekedés elérése érdekében 4-5 százalékos bruttó keresetemelést javasolt országosan a versenyszférának az OÉT. A minimálbér megállapítása azonban nem csak a legalacsonyabb fizetendő összeg megállapítása miatt fontos. A minimálbér emelése hátrányosan érintheti azokat, akik kényszervállalkozókként a minimálbér után fizetnek járulékokat. Duplán rossz lesz azok számára, akik a megszorítások miatt ősztől a minimálbér kétszerese után kénytelenek saját maguk után minimálbért fizetni.Vannak, akik eltörölnékA minimálbérről való megegyezés nem feltétlenül állami feladat. Sok országban a kamarák, szakmai szervezetek "házon belül" egyeznek meg a dolgozók minimális juttatásainak kérdéséről. Az utóbbi hetekben Bokros Lajos volt pénzügyminiszter is több alkalommal hangoztatta, hogy el kellene törölni a minimálbért, vagy legalábbis megadóztatni.Ugyanakkor Bokros Lajos szerint elhibázott lépés volt a diplomás minimálbér bevezetése. A volt pénzügyminiszter azt nehezményezi, hogy a diplomás minimálbér esetén a munkáltató nem az elvégzett munka, hanem kizárólag a papír miatt fizet többet diplomás alkalmazottjának.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek