Ingyen lakás és havi egymillió fix
Ezt ígéri egy norvég mezőgazdasági cég lengyel munkásoknak, de még sincsenek jelentkezők - írja a napi.hu.
A gazeta.pl. lengyel lap ír arról, hogy a lengyelek már a hetvenes években is hajlandóak voltak jól fizető szezonális munkák miatt más európai országba utazni.
A napi.hu cikke szerint most még sincsenek jelentkezők a norvég mezőgazdasági szervezet néhány hónapos szerződéses pozícióira. A lengyel sajtó arra célozgat, hogy Lengyelországban már akkora a jólét, hogy senkit sem érdekel egy jó munkalehetőség.
A munka 3-4 hónapig tartana egy norvég, tejjel foglalkozó gazdaságban, havi 13,4 ezer zlotyért (ami egymillió forintnak felel meg). Egy norvég jelentés szerint még nem sikerült toborozni 45 embert, pedig ennyire lenne szükség. Néhányan jelentkeztek csupán, akik már dolgoztak Norvégiában azon a helyen ahova most is menniük kell, és elégedettek a szerződéses feltételekkel. Őket kérik most fel a toborzók, hogy nézzenek körül a családjukban, ismerőseik között, hátha találnak elegendő munkáskezet. A munkához angoltudás szükséges valamint állattartással és a mezőgazdasági gépek használatával kapcsolatos tapasztalat.
A lengyel munkaügyi hivatal információi szerint sok ágazatban Lengyelországban is hiányoznak az idénymunkások. A lengyel munkanélküliség már olyan alacsony, mint Hollandiában, és ezen a téren nemsokára utolérik Németországot.
napi.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?