Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot
Életbe lépett csütörtökön a külföldiek legális nagy-britanniai munkavállalásának anyagi feltételeit szigorító folyamat első szakasza.
A program fő elemei között szerepel, hogy csütörtöktől a szakképzett külföldi munkavállalóknak a brit munkaadók évente legalább 38 700 font (17,7 millió forint) javadalmazást kötelesek fizetni a brit munkavállalói vízum kiadása fejében. Ez 48 százalékos emelkedés, a szakképzett munkavállalóknak kiadható brit vízum feltétele ugyanis eddig minimum 26 200 fontos éves jövedelem volt.
A londoni belügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint az új feltételek alapján 300 ezer olyan külföldi, aki tavaly munkavállalási céllal érkezett Nagy-Britanniába, ma már nem kaphatna brit munkavállalói vízumot.
Az eredeti terv szerint csütörtöktől a jelenlegi 18 600 fontról ugyancsak 38 700 fontra emelkedett volna az az éves bérminimum, amelyet a brit kormány a családegyesítési vízumok kiadásának feltételeként jelölt meg, vagyis csak azokhoz csatlakozhattak volna külföldi hozzátartozóik családi vízummal, akiknek éves jövedelme szintén eléri a munkavállalói vízum kiadásához megszabott új minimumot.
A szigorítási folyamatnak ezt az elemét azonban a kormány időközben fokozatosabbá tette. A módosított terv alapján első lépésként április 11-től, vagyis jövő csütörtöktől 29 ezer font (13,2 millió forint) éves kereseti minimumot kell igazolni ahhoz, hogy a brit állampolgárok, illetve a legálisan munkát vállaló külföldiek Nagy-Britanniába hozhassák külföldi hozzátartozóikat, és az ehhez szükséges éves kereseti minimum 2025 elején éri el a munkavállalói vízum feltételeként most érvénybe lépett 38 700 fontot.
Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, majd az uniós tagság megszűnése (Brexit) utáni 11 hónapos átmeneti időszak lejártával az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett. A konzervatív párti brit kormány ugyanis nem kívánta teljesíteni azokat a feltételeket - mindenekelőtt az EU-állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát -, amelyek e két integrációs szerveződéshez elválaszthatatlanul kötődnek.
London azóta új, pontozásos - főleg a szakképzettséget és az angol nyelvtudást előnyben részesítő - szabályozást honosított meg, amely nem tesz különbséget az EU-ból és a világ más térségeiből újonnan érkezők munkavállalási kérelmeinek elbírálása között.
Azok az EU-állampolgárok, akik 2020. december 31-ig legálisan letelepedtek Nagy-Britanniában, korlátozások nélkül, megszerzett jogosultságaik megtartásával az országban maradhatnak, de letelepedett jogi státusért kell folyamodniuk a brit hatóságokhoz.
MTI
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek


Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon