kapubanner for mobile

Ismét egyetemet foglalt a Hallgatói Hálózat a minőségi és igazságos felsőoktatásért

Körülbelül száz egyetemista és oktató jutott be Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkarának egyik nagyelőadójába szerda délután, ahol a dékán tiltása ellenére ismét hallgatói fórumot tartottak, egyebek mellett a felsőoktatási keretszámok módosítását sürgetve.

A Hallgatói Hálózat tagjai Dezső Tamás dékántól kértek engedélyt, hogy hallgatói fórumot tarthassanak az egyetem Gólyavár nevű szárnyában, de ezt a kérést a dékán elutasította. A hallgatóság ezután az egyetem egyik termében gyűlt össze. A dékán az összegyűlt hallgatóság előtt azt kérte, hogy 45 percen belül hagyják el a termet és az épületet.

A fórum résztvevői nem vonultak ki, hanem folytatták tanácskozásukat. Este hét óra után egy delegáció kereste fel a dékánt azzal a kérdéssel, hogy folytathatják-e a fórumot az épületben este nyolc óra után. Dezső Tamás azonban közölte, hogy az egyetemi épületet este nyolc óra után bezárják. A fórum résztvevői kevéssel nyolc óra előtt elhagyták az épületet. A hallgatói fórumon különböző munkacsoportok alakultak, amelyeknek célja, hogy az oktatási kormányzattal tárgyalásokat kezdjenek egyebek mellett a felsőoktatási keretszámok módosításáról. A fórumon bemutatkoztak az egyetemeken, főiskolákon, valamint a középiskolákban és külföldön a közelmúltban megalakult "sejtek". A fórum résztvevői megszavazták, hogy új felvételi eljárás kiírását követeljék a kormánytól.

Miközben a Múzeum körúton még tartott az egyetemisták fóruma, a Hallgatói Hálózat közleményt juttatott el az MTI-hez, melyben hírt adtak az éppen zajló akciójukról. Mint fogalmaztak, felháborítónak tartják, hogy az egyetemisták, gimnazisták és oktatók békés csoportját "kizárták" a belvárosi egyetemekről.

"Az egyetemek vezetőinek döntése érthetetlen annak fényében, hogy múlt szerdán bizonyítottuk: békés, pártpolitikamentes, tárgyalásra és kompromisszumokra képes, a megállapodásokat tiszteletben tartó szervezet vagyunk, amely a felsőoktatás ügyéről kíván nyilvános vitát folytatni. A történtekből az látszik, hogy nagy félelem uralkodik az egyetemek vezetőinek körében. Inkább kitiltják saját diákjaikat az intézményeikből, minthogy engedélyt adjanak a nyílt kritikára, és ily módon konfrontálódjanak a kormányzattal, amely még mindig nem hozta nyilvánosságra az új finanszírozásról szóló rendeletet" - olvasható a közleményben, mely arra is kitér, hogy korábban "Orbán Viktor miniszterelnök úr is üdvözölte a hallgatói szerveződést, és hangsúlyozta az egyetemi autonómia fontosságát".

Mint kifejtették, ezért sem értik, hogy miért nem használhatják a hallgatói fórumaikhoz az "egyetemi tereket", de azt is kinyilvánították, hogy ők továbbra is "egy minőségi és igazságos" felsőoktatásért állnak ki.

A Hallgatói Hálózat legutóbbi demonstrációját február 15-én tartották Budapesten. Akkor több száz tüntető követelte a kormánytól a felsőoktatási törvény visszavonását és az ezzel kapcsolatos társadalmi vitát, az egyetemek függetlenségét, a keretszámok újragondolását és a szociális ösztöndíjrendszer kialakítását.

MTI/Hirado.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek