Ismét elbocsátás lesz a román postánál
Igazgatói és különböző egyéb vezetői tisztségeket betöltő mintegy ezer személy elbocsátására készül a román posta, amelyet a fizetésképtelenség veszélye fenyeget - jelentették be csütörtökön Bukarestben.
Dan Nica román távközlési miniszter szerint a leépítés az igazgatók kétharmadát - mintegy száz személyt - is érinti, hiszen csak így lehet elkerülni a vállalat fizetésképtelenné válását. Az elbocsátási tervet a román állami vállalat igazgatótanácsának kell jóváhagynia pénteken.
Dan Nica szerint a posta vezetősége az elmúlt három évben jelentős adósságot halmozott fel, ezért került a csőd szélére. Előző nap már Victor Ponta román miniszterelnök is beszélt a vállalat helyzetéről. A kormányfő bejelentette: kiküldte a miniszterelnöki hivatal ellenőrző testületét, mivel a vállalat 213 millió lej (48 millió euró) adósságot halmozott fel. Ebből 103 millió lej a román Versenytanács által tavaly kirótt bírság, 110 millió lejjel pedig a román adóhivatalnak tartozik.
A román postának 36 ezer alkalmazottja van. Tavaly végrehajtottak már egy leépítést a vállalat veszteséges működésének megállítása érdekében.
A posta 75 százalékos, többségi részvénycsomagjának tulajdonosa a román távközlési minisztérium.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?