kapubanner for mobile

Izlandon dolgoznak a legtöbbet Európában

Az unióban a csehek dolgoznak a legtöbbet, míg a hollandok heti munkaideje a legrövidebb - áll a TNS-Sofres kutatásában. A munkával töltött idők közötti különbségek mögöttelsősorban a részmunkaidő elterjedése áll.

A franciák legszívesebben csak napi hat órát dolgoznának - derül ki a TNS-Sofres piackutató intézet elemzéséből. Sőt az 1000 megkérdezett egynegyede ennél is kevesebbet, napi 2-5 óra munkát tartana ideálisnak. Mindössze négy százalék azoknak az aránya, akik szívesen dolgoznának napi tíz órát, vagy még ennél is többet, két harmad részük viszont azt állította, hogy a 35 órás munkahét mellett van elegendő idejük a pihenésre, feltöltődésre.

Az Európai Unió statisztikai adatai szerint az unióban a heti munkaidőt tekintve a csehek dolgoznak a legtöbbet: 42,8 órát. Ennek magyarázata, hogy a részmunkaidő nem jellemző a csehországi foglalkoztatásban. Hollandiában az alkalmazottak fele viszont már részidőben dolgozik, így jött ki, hogy a hollandok heti munkaideje a legrövidebb az EU-ban, 31,4 óra. Az Eurostat szerint az uniós heti munkaidőátlag 37,9 óra. Egész Európában az izlandiak töltik a legtöbb időt munkával, megelőzve a cseheket, akiket a heti munkaidő hosszáról készült listán a görögök követnek 42,4 órával, harmadik helyen a lettek állnak, 41,9 órával.

Az Európai Unióban hosszú ideje zajlik az egyeztetés az uniós szintű munkaidő-szabályozás kialakításáról. Az EU 1993-ban hozott irányelve értelmében az állampolgárok heti munkaideje nem haladhatja meg a 48 órát.

MTI/Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek