Január végéig adhatók be a pályázatok közmunkára
A kistérségi önkormányzati társulások, önkormányzatok január 22-ig adhatják be pályázataikat a térségük fejlesztését, a tartósan munkanélküliek foglalkoztatását szolgáló támogatásra. A közmunkákat február közepe és május vége között kell megszervezni - olvasható a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján.
A támogatott munkák szolgálhatják rászoruló személyek gondozását, vízelvezető árkok készítését, karbantartását, utak és környezetük fenntartását, szemétlerakók felszámolását, parkosítást, szociális bérlakások építését, felújítását, állami és önkormányzati intézmények felújítását.
Felmérés készül az álláskeresőkről
A kistérségben a pályázónak felmérést kell készítenie a foglalkoztatásba bevonható személyekről. Elsősorban azokat a regisztrált tartósan álláskeresőket kell bevonni a munkákba, akik rendszeres szociális segélyben részesülnek. A három hónapos időtartamra hat vagy nyolc órás munkát kell részükre szervezni.
A 120 ezer forintos támogatás csak indokolt esetben adható, így például ha az adott családban ketten is tartósan munkanélküliek, illetve három vagy több gyermekről kell gondoskodni.
Több helyről már érkeztek pályázatok
A 900 millió forinton felül további 380 millió forint egy meghívásos közmunka pályázat céljait szolgálja. A hátrányos helyzetű kistérségeknek kínált lehetőségre már megérkeztek a pályázatok. Baranya megyéből, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből 2-2 kistérség jelentkezett: Sellye, Mohács, Edelény, Kazincbarcika, Nyírbátor és Baktalórántháza környezete.
Békés megyéből, Hajdú-Bihar megyéből, Nógrád megyéből, Szolnok megyéből egy-egy kistérség adott be pályázatot: Mezőkovácsháza, Berettyóújfalu, Bátonyterenye és Tiszafüred környezete.
MTI/Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
Több tízezer munkanélkülin segített a közmunkaprogram
Közmunkásokat foglalkoztat az Egererdő Erdészeti Zrt.
Megkezdődött a balatoni közmunkaprogram
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?