Jelentősen nő a jövedelem, ha többet költünk az oktatásra
A fiatalok oktatására fordított összeg jól kimutatható a későbbi jövedelmekben egy amerikai kutatás szerint. Magyarország, ha csak annyit költene az oktatásra, mint 2008-ban, az akár 14 százalékkal növelhetné az átlagos kereseteket, írja a Defacto az Indexen.
A GDP arányában az oktatásra fordított összegek Magyarországon évek óta csökkennek. Míg a 2000-es évek közepe környékén az ország az uniós átlagnak megfelelően a GDP 3,5 százaléka körül költött az oktatásra, sok régiós országot túlszárnyalva, addig ez az összeg azóta olyan mértékű csökkenést mutat, amellyel az összes környező ország alá kerültünk.
Egy amerikai vizsgálat az Egyesült Államokban az 1970-es és 80-as éveken végbement változás hatásait elemzi, amikor megváltozott egyes, szegényebb körzetekben lévő iskolák finanszírozása, tanárokat vettek fel, növelték a fizetésüket. Azok a diákok, akik a már megváltozott körülmények között kezdték az iskolát, és végig jobb feltételek között tanultak azok 20 százalékkal többet kerestek, mint korábban végzett társaik.
Bár az oktatás összes problémáját nem oldja meg, de ha Magyarországon a 2008-as, a GDP 3 százaléka körüli ráfordítással, mintegy a jelenleginél 20 százalékkal többet fordítana a kormányzat az oktatásra, akkor az ilyen iskolarendszerbe járt gyerekek jelentősen többet kereshetnének felnőttkorukban.
Index

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?