kapubanner for mobile

"Jó pályán" a munkaerőpiacon - a projekt folytatódik

A 2010 nyarától 2011 novemberéig tartó TÁMOP 5.5.1/A-10/1 "Jó pályán! Jó gyakorlatok továbbfejlesztése és alkalmazása a munkaerő-piaci integrációért és esélyegyenlőségért" projekt négy régióban - többek között a Közép-dunántúli régióban - valósul meg. Ennek keretében 2011. júniusában Várpalotán kerül megtartásra a következő szakmai fórum.

A projekt keretén belül mára a Közép-dunántúli régióban is befejeződött a 90 órás pályainformációs tanácsadói képzés, amit a tervezett 15 fő helyett 16 fő végzett el. A meghirdetett létszám nagyon gyorsan betelt, ami egyértelműen az ilyen jellegű képzés iránti jelentős igényt mutatja. Tekintettel arra, hogy a képzés szervezését a Közép-dunántúli régióban a Várpalotai Írisz Nőegyesület vállalta, elsősorban nők jelentkeztek, ezen túlmenően azonban a hallgatói összetétel rendkívül heterogén, mind életkort, mind végzettséget tekintve. Szinte valamennyien megélték, vagy családtagjuk szenvedte, szenvedi el a munkanélküliség hátrányait. Ma már a legtöbben úgy érzik, hogy képesek lennének mások számára tanácsokat adni. Nagyon hasznosnak ítélték a képzéseket saját személyiségük megismerése és fejlesztése szempontjából, de a gyakorlati álláskereső technikák és munkajogi ismertek is jól hasznosíthatók számukra.

A projekt második szakaszának részeként valamennyi régióban megvalósulásra kerülő helyi szakmai fórumokon 30-30 főnek (összesen 120 főnek) lesz lehetősége találkozni a munkaerő-piaci integráció és az életpálya tanácsadás témájában érintett felekkel, pl. a helyi munkaügyi központok, helyi szakképzési központok, a helyi fejlesztési és képzési bizottságok, önkormányzatok képviselőivel, helyi vállalkozókkal. A szakmai műhelyeken születő ötletek, tervek gondozását a továbbiakban a mentorok végzik.

A Közép-dunántúli régióbeliek a szakmai fórumon elsősorban a helyi lehetőségekre vonatkozó ismeretek bemutatását várják, konkrét elhelyezkedési lehetőségek ismertetését kérnék. Érdekli őket a tágabb környezetre való kitekintés is, hazai és nemzetközi viszonylatban. Ezeket az óhajokat is figyelembe véve készült el a szakmai fórum programja, ahol egyebek mellett szó lesz a város helyzetéről, az aktualitásokról és lehetőségekről, a várpalotai és a Veszprém megyei munkaerő-piaci helyzetképről, a Munkaügyi Központ munkaerő-piaci szolgáltatásairól, a civil szektor szerepéről. A Közép-dunántúli régióban a projektet Törzsök Károlyné dr. (Írisz Nőegyesület) mentorálja.

A szakmai fórumok által alkotott hálózatok nyitottak, bárki csatlakozhat hozzájuk - azok is, akik a képzésben nem vettek részt - akár a projekt, akár közép-dunántúli mentorszervezet honlapján keresztül - olvasható a Szakszervezetek Gazdaság és Társadalomkutatási Intézete (SZGTI) Közhasznú Alapítvány közleményében, melyet az Országos Sajtószolgálat közöl.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek