Jobban dolgoznak a bevándorlók a brit munkaadók szerint
Sokkal jobban dolgoznak bevándorlók a helyi munkaerőnél a brit munkaadók szerint - áll az egyik legnagyobb brit munkáltatói szervezet felmérésében. A kutatás kimutatta, hogy már nem az alacsonyabb bér, hanem a szakképzettség a legfőbb döntési tényező a külföldiek felvételében.
A bevándorlók minden kritériumban "jelentős különbséggel" túlteljesítik a brit munkaerőt állapította meg az Institute of Directors (IoD) nevű vállalatvezetői szövetség jelentése. Ez egyaránt vonatkozik a munkaetikára, a termelékenységre, a megbízhatóságra, az elvégzett tanulmányokra, a szakképzettségre és a kivett betegszabadság mennyiségére.
Arra a kérdésre, hogy az adott vállalat miért alkalmaz külföldieket, a leggyakoribb válasz az volt, hogy a brit munkavállalók nem elég szakképzettek. Ezt az okot a válaszadók 61 százaléka jelölte meg, és csak 16 százalékuk mondta azt, hogy az olcsóbb munkaköltségek miatt vett fel külföldieket.
Más londoni elemzések szerint főleg az EU-bővítés óta érkezett, csaknem 600 ezres kelet-európai munkavállalói tömeg jelentősen leszorította a béreket a brit gazdaságban.
A Bank of England - a brit jegybank - e hónap elején megjelent átfogó vizsgálata azt állapította meg, hogy a kelet-európaiak tömeges bevándorlása enyhítette az inflációs nyomást, mivel a brit gazdaságban általuk teremtett pótlólagos kínálat nagyobb, mint az általuk teremtett pótlólagos kereslet. A jelentés szerint a nyolc kelet-európai EU-tagállamból érkező munkavállalók átlagosan 14 százalékkal keresnek kevesebbet, mint az azonos munkakörben foglalkoztatott britek.
A Gazdasági és Üzleti Kutatások Központjának (CEBR) nemrégiben kiadott londoni elemzésében az állt, hogy egyedül a 600 ezres új kelet-európai munkavállalói tömeg kétharmadát adó lengyelek bevándorlása mindössze két év alatt "Liverpool városáéval egyező pótlólagos vásárlóerővel bővítette" a keresletet a brit gazdaságban, de úgy, hogy közben a bérinflációt alacsonyan tartotta.
Az Institute of Directors kedden idézett friss felmérése szerint a brit munkáltatók 57 százaléka támogatta a teljesen szabad munkaerőáramlást az Európai Unión belül.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?