Jogos az iparűzési adó?
Újra az Európai Bíróság elé került a magyar iparűzési adóhoz hasonló olasz adófajta kérdése. Az ügy pillanatnyi állása szerint akár maradhat is az IRAP.
A héten tárgyalta a magyar iparűzési adóhoz nagyon hasonló olasz adófajta, az IRAP ügyét az Európai Bíróság. A tárgyaláson részt vevő adószakértők lehetségesnek tartják, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben a grémium mégsem nyilvánítja forgalmi adókörbe tartozónak az IRAP-ot, így azt nem kellene megszüntetnie az olasz államnak írja a Napi Gazdaság.
A meghallgatáson tíz tagállam képviselői is kifejthették véleményüket. A felszólalók közül négyen többek között Magyarország képviselője az IRAP mellett érveltek, de a többi hat tagország sem támadta ezt az adófajtát. Ez pedig következményekkel járhat a magyar iparűzési adóra is.
A lap szerint az EB továbbra is a forgalmi adó szűk körű definícióját követi, amely szerint az adó mértéke visszafejthető az árból. Az IRAP esetén ez nem mondható el. Ezért többen azt valószínűsítik, hogy az IRAP kiállja az EB próbáját.
Tapasztalat, hogy általában az alperes állam nyeri meg a hasonló, adónemek kérdésében indított európai bírósági eljárást. Eddig összesen 17 alkalommal indítottak hasonló adóügyben eljárást egy tagállam ellen, de csak egyetlen esetben nyert a felperes.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?